Azért nem indult ennyire rózsásan a hét, mert az első két napon Andris ugyan még nem aludt ott, de a délelőtt is elég volt arra, hogy bemutatkozzon az új-közösségbe-lépő-kismajom oldaláról, és nagyon sokat verekedett, sokat kellett fegyelmezni, azaz rászólni, és kiültetni a játékból. Szerencsére szerdára már sokat alakult a kis lelke, elkezdte biztonságban érezni magát, és élvezte a közös játékot, és tegnap már csak egyszer szóltak rá délelőtt. Amikor értük megyek, Andris kb. 3 perc után vált át boldog ovisból, fáradt bölcsiskorú kisgyerekké és bújik hozzám egész délután, és mindenhol cipeltetné magát. Már az elején megdicsérték, mert ügyesen és tisztán eszik, és alszik is ebéd után, persze muszáj lesnie a Mónit, hogy ott ül-e még mellette.
Blanka az elmúlt néhány hétben igazán kinyílt, és kifejezetten jó a kedélye egész nap, ami nagy szó, én ennyit önfeledten mosolyogni és nevetni még nem láttam, irtó különleges humora van és énekel, verseket kreál. Nagypistával valami egészen szoros lelki kapocs köti őket össze, kiváncsi vagyok majd 10-20 év múlva is így megtalálják-e a közös hangot rögtön, amikor találkoznak.
Még egy utolsó gondolat a végére Andris egykori bölcsödéjéről, amit a működtető Közalapítvány megszüntetésével úgy tűnik teljesen kinyírnak, és ez az egész nem csak azért bántó, mert egy csomó lelkes és odaadó ember állása, elbocsájtása és életkörülményei lettek bizonytalanok, hanem egy tollvonással húzták át Pikler Emmi és a Pikler hagyományt folytató lánya, Tardos Anna egész életet kitöltő munkáját. Ha nem sikerül továbbvinni valahogyan a bölcsödét és a módszertani gyakorlati oktató központot (ahol sorbaállnak a külföldiek, hogy itt tanulhassanak), akkor a Magyarországról kiinduló Pikler módszer egyszerűen megszűnik létezni itthon, és szégyen szemre vagy szerencsére (?) csak külföldön él majd tovább.
