2009-12-31

Összefoglaló 2009

Ilyet nem írok, olvassátok vissza, ha bírjátok....bocs.

Viszont most már nincs mese, le kell írnom, hogy Andris beszédfejlődése arányosan rettenetesen elmarad Banyiéhoz képest, azaz míg Blanka ennyi idősen már vagy 25 szavas készletet használt mások által is érthető formában, addig Andris mostanában csak az AAAAja és gyeeeee'e szavakat használja, igaz azt több helyzetben is. Kommunikációja ezzel együtt is sikeres, mutogatással bősz bólogatással vagy fejrázással mindent megértet, amit szeretne. Nem baj, tudom én, hogy ez teljesen normális, csak hát nem ehhez vagyunk szokva. De azért szeretjük Andrist, jó vicc, mi? (Mármint vicces lenne, ha kitagadnánk azért, mert "csak" normál tempóban halad a beszédfejlődése.)
Blankával jártunk balett-előadáson, természetesen a báli ruhájában jött, és mivel az első sorban ültünk ő is és Marci is kaptak almát a szorgalmas lánytól a Holle űúanyóból. Ez jól is jött, hazafelé mind a ketten megették az almát. Nagyon tetszett mind a két ovisnak, ha tudtok még jó előadásokat ajánlani szóljatok.
Blanka újra és újra kitalál magának játákokat, amikkel akár 2-3 órát is elvan egyfolytában, most papírból kivágott pöttyöspannit és tamarát képes órákig öltöztetni matrica ruhákkal, közben sztorizik, énekel nekik.
Hétfőn kezdjük az ovit újra, legalábbis reméljük.

Boldog, de főleg nyugis és egészséges Új Évet Kívánunk!

2009-12-22

Stevie Wonder mozgás illusztráció

Reggeli akció

Az én virslim elfogyott, de neki még van. Most mi legyen?


A Blanka már nem kéri, elment játszani....Rárepülök gyorsan erre itt.

Hm, ez finomabb mint az enyém volt. Ügyes vagy Andris!

2009-12-21

A Karácsony vonzásában



Bizony, bizony, mindjárt itt van és mi minden este készülődünk valami ajándékkal, mikor már csend van a gyerekeknél, remélem az ünnepek után ki tudjuk pihenni a sok-sok készülődést. Tegnap majdnem elmentünk zalakarosra egy röpke 2 napos pihire, amit ősz eleje óta tervezgetünk, de végül a sok hófúvásos jelentés visszariasztott minket, január közepén újra megpróbáljuk. Zalakaroson azért jó, mert nem mi készítjük az ételeket, nem mi takarítunk a gyerekek után az asztal alól és mert van sok medence, óriási játszószoba óvónénivel és kint is lehet játszóterezni, sőt még a faluba is be lehet menni nézelődni, játszani, sétálni. De mindezt majd csak januárban.

Andris elég kevés szót használ, gondolom az is belejátszik ebbe, hogy a sima "ö-ö"-vel és erőteljes mutogatással, na meg fizikai erejének bemutatásával szinte mindent elér, amit akar. Viszont azt elég tisztán kiabálja reggel, hogy "aaaaja, gyeee'eeee!". Apát is mond, és imádja a mondókákat (én kis kertet kerteltem; töröm-töröm a mákot.. stb.) mutogatja is, ahogy tudja és "énekli" is őket. Ha felteszek neki gyereklemezt, akkor arra édesen táncikál, stevie wonder-es fejmozgással a lassú számokra, földbegyökerezett ugrálással a gyors számokra, mivel még nem tud elugrani a földtől, csak rugózni, mint egy műugró, mikor az ugrás előtt elpróbálja a mozdulatokat.

Blankáról talán még nem írtam, hogy nem szereti a zöld színt, és ebből következően:
- andrisnak mindig zöld tálkát választana
- shrek-et nem szereti a shrek-ből
- Dipsy-t se szereti a teletubbies-ból
- a zöld filcekre nem teszi vissza a kupakot, hogy kiszáradjanak
- andris időnként csak a zöld legókockákkal játszhat

Továbbra is az ágyába menekít minden játékot, amivel Andrist nem engedi játszani, ebbe Andris játékai közül is sok beletartozik . Ezen rendszeresen összeveszek vele.
De mindezek ellenére sokat puszilgatja Andrist, reggelente örül neki, egyre többször eljátszanak egymással vagy egymás mellett. A múltkor vendégsében engedte maga mellé ülni öcsit is a székre, és ölelgette is.
Januártól újra elkezdjük az ovit, addig még tart az immunrendszer turbózás, na nem kell semmi durvára gondolni, csak sok levegő, sok mozgás, kevés közösségben tartózkodás van előírva.
Ja, még mindig csak ruhában, esetleg szoknyában hajlandó lenni, turkáltam neki egy lila báli ruha jellegű ruhát, az most a kedvence, próbálom úgy alakítani, hogy Karácsonykor azt vehesse fel (minden ruhát legalább 2-3 napig hord, persze az alsóruhákat cseréljük naponta, ne aggódjatok). És voltunk korizni!!! Remélem még eljutunk oda sokszor, és remélem Banyi belejön hamar, ahogy ígérik ilyen piciknél, nekem már az is pozitív volt elsőre, hogy nem sírta el magát az egész frusztráló helyzettől.
Lilivel igazi jó barátok lettek, tegnap mind a ketten a szüleimnél aludtak és jobban viselkedtek, mint külön-külön, nem volt balhé a fürdésnél, elalvásnál és szépen eljátszanak együtt.

2009-12-12

Hangulatjelentés

Andrist orrszívózni vagy leteperve, két láb között lehet, vagy hajlandó magának szívogatni az orrát, egyre jobban csinálja, tényleg jön le neki anyag. Ime a bizonyíték:



Blankának turkáltam még a múlt héten egy lila ruhát, tisztára mint egy báli ruha, ma ebben volt egész nap, de mivel valamitől (sejtjük mitől) csalánkiütése van megint, ezért átvettük a harisnyát, és sajnos a felvételen is tréninggatyóban nyomja a pörgést, de hát a ruha a lényeg.



Az utolsó felvételen pedig kislányunk látható ismét, amint az Agykontroll című könyvet olvassa fel, ha nem értenétek mit olvas, csakis azért lehet, mert természetesen gyorsolvasással falja a könyveket.

2009-12-10

Az Ádám unokaöccse



Na, nem kell irigyelni, egy évben csak egyszer eszik ilyen nyugodtan olvasgatva, szinte önállóan.

2009-12-09

Rövid összefoglaló











Nőnek, egyre okosabbak és egyre szebbek. Blanka sokat beszélgetett minden Mikulással, Andris csak tátotta a száját, és otthonosan mozog a mikulásnak vagy egérnek öltözött felnőttek között. Andris az étkezés végét azzal jelzi, hogy mindent módszeresen ledobál a földre a tálcájáról, majd feláll az etetőszékben és elkezd kimászni belőle. A jövő héten remélem már arról számolhatok be, hogy a kaja végén kedvesen odasúgja nekem "anya, köszönöm, de már nem kérek többet, szeretnék kiszállni". Amúgy meg bizi vagyok, Laci is az, de majd most már jól itt lesz a Karácsony és nem fog senki dolgozni.




2009-11-29

A hír igaz!

Itt járt nálunk a MAFC Martos Szakosztályvezetője és aláírást osztogatott a gyerekeknek. Soha még ekkora híresség nem járt a házban, a gyerekek virágcsokorral és lufival fogadták, majd velünk együtt költötte el szerény vacsoránkat, és végül még játszott is a gyerekekkel. Ime a fényképek:


2009-11-22

Alternatívák




Ha csalánkiütéses lesz a gyerek hétvégén, miután antibiotikumot szed két napja:

a, a család baráti gyerekorvosa azt mondja érdemes gyógyszert váltani. Fel kell hívni csak az ügyeletet, ott felírják az eredeti lelet alapján a másik gyógyszert;

b, az ügyeletes orvos a közeli kórházban azt mondja, hogy á, ezt nem öt, hanem három napig kell szedni, az utolsó adagot már vegye be a gyerek, kapjon este még egy adag Claritine-t, aztán figyeljük, hogy a fej körüli részen ne ödémásodjon;

c, a gyerekosztályos orvos a kórházban, ahol az eredeti lelettel felírták a gyógyszert azt mondja, hogy inkább hagyja abba a gyógyszert a gyerek, vigyük be, és ha tényleg olyan a csalánkiütése, akkor felveszik az osztályra;

Most légy okos domonkos! Végül az a, verzió mellett döntöttünk, amúgy pedig kiteregettük az utolsó adag hányásos mosást is, amit szegény Banyi terített be két körben még csütörtök éjjel, én pedig kétszer mostam mindent, mert én minden hányást kétszer mosok, kétszer mosok.
Banyikám már jobban van, már csak azt kell kideríteni, hogy:

a, tényleg rosszul hall-e az akut gyulladástól vagy a sok-sok egymásutáni gyulladástól (reméljük nem!);

b, a rosszaságtól nem válaszol csak mikor huszadszor szólunk emelt hangon;

c, egyszerűen csak ilyen egy aligmúlt hároméves és marhára belemerül minden játékába, és amúgy sem izgatja magát, ha olyasmit hall, ami nem hozza lázba.

Jobbulást Enikőnek a Herold-Sinka családból, Marci hagyd abba a köhögést és feltétlenül nézzétek meg milyen szépet alakított ma Gabi papa.

Végül pedig Lilkó, egy nappal később itt is nagyon-nagyon boldog harmadik születésnapot kívánunk neked! Isten éltessen, sokáig és füled érjen bokáig, ahogy azt még a mi időnkben mondani szokták (vót).

2009-11-18

Szöszmötölős Andrisról

Gyűjtés Pepin néniről

Figyelem! Arc és rekeszizmokat bemelegíteni, az utolsónál tekerjétek fel jól a hangerőt, ne kíméljétek a dobhártyátokat.





A helyzet nem reménytelen

Jelentem nálunk mindenki beoltva mindenféle influenza ellen, Andris még hőemelkedik kicsit, de ő nem volt teljesen tuti, mikor kapta, na meg alig múlt egy éves. Hétfői mérés alapján 82 cm és 12 kg. A bicepszem köszöni jól van. A rosszaság elleni vakcinát nem kapni a környéken, de megrendeltem, azt mondták kb. 20 év múlva meg is lesz.
Andris amúgy hetek óta köhög éjjel -hétfő óta már szerencsére kevésbé, és bár a tüdeje mindig tiszta volt, a füll-orr-gégész se látott okot a köhögésre, mégis éjjelente kétszer-háromszor öklendezve, fulladozva ébredt. Most úgy tűnik az arcüregében letapadt kis maradék váladék okozza, kevert orrcseppel, infra lámpával, orrszívással és ventolinnal küzdünk napi háromszor, komolyan olyan, mintha edzőterembe járnék. Jó az infralámpázás alatt nem ficánkol, mert mesét olvasunk... Egyre több szót mond megint, milyen furcsa, még a végén ő is beszélni fog.
Banyi legutóbb 7 nap ovi után gyullasztott fület, de csak kicsit, szinte magától gyógyult, antibiót ezúttal megúsztuk. Most két napja újra jár, reméljük ezt a hetet végigbírja. Sokat dalolászik magában ill. félhangosan, nagyon vicces ("jöjj el kedves fehér hó"), akár egy óra hosszat is elrajzolgat, elszínezget magában, nagyon szereti és továbbra is sláger a babaházazás.
Anya, azaz én icike-picike munkába vágja/om a fejszémet, ezért ezentúl a Rézi fogja írni a blogot, fogadjátok szeretettel, viszont így legalább megvehetjük a kacsalábon forgó palotát, amit kinéztünk magunknak a kerekerdő közepén, meg nekem az oldtimer jaguárt, Lacikának a pókerpartnereket és egy lufigyárat a gyerekeknek. No nem abból, amit keresni fogok, hanem abból, hogy a rézit majd mutogatjuk, mint a világ első blogíró kutyusát. Mindenkinek kellemes Mikulásvárást, ne felejtsétek el összekoszolni a csizmátokat, hogy aztán pár hét múlva majd ki lehessen pucolni.





2009-11-03

Ovis napok



Ma este először hangzott el Blankától, hogy jól érezte magát az oviban és hogy szeretne még menni. Tegnap mikor odaértünk érte Andrissal, diavetítőztek és sokáig nem is zavarogtam, aztán mégis beszóltam neki, hogy itt vagyok, kimászott a többiek közül, de láttam, hogy szomorú, mondtam neki, hogy nyugodtan visszamehet, nézze meg a többiekkel, persze pont vége lett. De ebből rájöttem, hogy érdemes néha később menni érte, mert uzsonna után most bent maradnak és valamiért ez a típusú játék és együttlét sokkal jobban bejön Banyinak. Talán mert kevesebben vannak, talán mert addigra szokja meg az ottlétet, hát nem tudom, de ma is majdnem négy volt mire odaértünk és megint azt láttam rajta, hogy jobban érezte magát. Aztán este az ágyban mesélt valamit arról, hogy a Petinek volt spricnije és lespriccelték a fodrászt, és hogy ez milyen vicces volt.
De hogy jön ide Andris ébresztése? Hát csak úgy, hogy Andrist ugyan fél 1-kor leteszem aludni, de van, hogy 3-kor még így alszik - bár ez nem ovis napról való felvétel -, ma például 15 percig keltegettem. Redőnyfelhúzás, arcába fényképezés vakuval. Semmi. Kivettem az ágyból. Semmi. Végül szegénykéről levettem a hálózsákot, és erre persze felébredt, szerencsére Rézi orra elterelte a figyelmét az ébredés nyűgösségéről. Aztán még uzsonnázott, levittük a rézit, felhoztuk a rézit és már indultunk is a kis sárga villámmal Banyiért.

2009-11-02

Négyet egyszerre

Andris négy fogat növeszt egyszerre, ebből három rágófog, azaz jó nagy felületen kell átjönni az ínyén. Azért ahhoz képest nem is annyira nyűgös, viszont szinte folyamatosan taknyos és éjjelente hol többet, hol kevesbbet, de köhög.
És haraaaaap. Védekezésből és érzelemkifejezési célokkal, szeretetből és csak úgy. Szegény Rézit is megharapja... Ha van tippetek, hogy hogyan lehet visszafogni, hát írjatok, és tudom, tudom, majd elmúlik. (nyár elején egy másfél-két éves forma kislány harapta arcon Andrist a milleneáris parkban, nem szerettem volna az anyukája helyében lenni, de sajnos úgy néz ki, rám is ilyesmi vár. lehet, hogy van gyerekeknek szájkosár is? ha már póráz van. csak viccelek)

2009-11-01

Andris szókincse

Beszél azért ez az Andris gyerek, egyre több mindent.
Pl. ilyeneket: "ddide"=Add ide "gye(de)"=gyere ide (ezt a rézinek mondja) "nnta" ezt már ismeritek "hammhammammmahamm"=hammhamm, azaz enni kér; "hrrrrr"=többféle állatot is ezzel fejez ki (galambtól a tigrisig). Ha eszembe jut, még írok hozzá, de kifejezetten elkezdett a tetetetetete mellett ilyen szókezdeményeket használni.

2009-10-26

Don't worry, be happy - avagy a pozitív hozzáállás alapjai





Julcsiéknak is és mindenkinek köszönjük a névnapi köszöntést.

A címben arra próbáltam utalni, hogy ugyan persze Banyinak megint begyulladt a füle és három nap szünet után, most újra antibiotikumot kell szednie, de ez az egész az egyetlen átvirrasztott éjszakán túl nem jár különösebb megrázkódtatással számára. Például mikor a heimpálban voltak vasárnap az ügyeleten, akkor több időt töltött az ottani játszótéren vonatozva, villamosozva, repülőzve a Lacival, mint a váróban és az orvosnál együttvéve. Ráadásul, most az ovi se hiányzik még neki, és minden nagyszülő körberajongja, jó nem mondom, hogy megéri, de dédinek külön szeretnénk üzenni, hogy minden takonytól, fülfájástól és gyógyszerezéstől függetlenül ezek az ördögök csak szaladgálnak és játszanak egész nap, ne tessék annyit aggódni. Ha nem lázasak, akkor még kint is randalíroznak és Banyi az egész frankelleó utcát szédíti a történeteivel.

A héten Laci is szabin van, és a hét második felében tervezünk múzeumlátogatást, talán állatkertet is időjárástól függően. Tulajdonképpen nyaralunk egy kicsit.

Viszont lehetne akár az is, hogy a Nettinka bárányhimlője nem derül ki kedden, csak amikor már egy napja ott vagyunk Prágában, merthogy ez volt a terv a hosszú hétvégére. És akkor Banyi füle is ott gyullad be, de ő legalább be van oltva bárányhimlő ellen, Andris viszont nincs, és csak most kezd kijönni a takonyból. Szóval lehet, hogy rég megjártuk volna a prágai ügyeletet is, és hullafáradtan, bárányhimlős, fülfájós. lázas gyerekekkel érkeztünk volna haza. De nem így van, szóval donvörri-bíheppi.

2009-10-25

Anya, a nyelvem 4.

- Blanka, ma van a névnapod.
- Hol?
- Ma van a névnapod. Az olyasmi mint a születésnap...
- Most van ma?

2009-10-19

Ősz

"Beköszöntött a pompás ősz" - ahogyan azt tavaly Lili és Blanka is hajtogatta a pom-pom meséi után. Blanka rekordidőt, azaz két és fél hetet járt óvodába, aztán múlt csütörtökre betaknyosodott, Andris előtte 1 nappal kezdte. Na most, vagy az Andris termel vírusokat, vagy az van, hogy ugyan a Blanka hozza haza az oviból, de Andrist előbb üti ki. Mindenesetre péntek reggel a jános füllorrgége rendelésen töltöttük a délelőttöt, szerencsére pont velünk volt Anett, és így ketten kergettük a váróban a két gyereket. Banyinak a füle, Andrisnak az arcürege lett gyulladt, szóval antibiotikumot kaptak, igaz Andris csak helyit, orrcsepp formájában. A mai kontrollon mindenkit szinte gyógyultnak nyilvánítottak, mi azért ott maradtunk még a váróban egy órát, mert ott annyira szép és jó, és még málnaszörp is kapható. Nem is, igazából Banyi tüdejét akartam csekkoltatni az ottani gyerekorvossal, ami sikerült is végül, az most is tiszta. Terveink között szerepel egy hosszúhétvégés utazás, de nem merem elkiabálni, nehogy ne jöjjön össze, inkább majd utólag beszámolok róla.

Andris mintha kezdené ugyanazokat a szavakat használni néhány visszatérő szituációban, ma épp a sziát és a mamát véltem kihallani odaillő helyzetben, mindenesetre egész nap magyaráz. A hat első metszőfog után teljesen kibújt jobb oldalt alul egy őrlőfog, mára eltűnt róla az utolsó ínyfedélke is, hihetetlen, hogy kerül az oda? és hol a többi foga? Mindezzel együtt képes elrágcsálni a keménynek számító háztartási kekszet is.
Kérésre mutatja a fejét, lábát, hasát, de csak ha képes odafigyelni az emberre, mert ha valamivel el van foglalva abból marha nehéz kizökkenteni. Ezt most nem tudom eldönteni, hogy inkább jó vagy inkább rossz dolog, mindenestre, mikor arról van szó, hogy némi játékos figyelemelterelés után megeszi rendesen a vacsoráját, amire előtte a fejét rázta, akkor elég idegölő tud lenni az egész.

Blanka mostanáig arról beszélt, hogy ő most sokáig nem akar oviba menni, de ma úgy döntött, hogy majd inkább Andrissal megy bölcsibe.... Megbeszéltük végül, hogy az oviba fognak majd együtt járni. Sokat foglalkozik az óvodával, gondolom az őszi szünet után újabb beszoktatás vár ránk, de azt hiszem ez az év már csak erről szól, aztán jövőre meg már alig lehet itthon tartani majd. Itthon viszont kevéssé fogad szót, csípőből csinálja azt, amire kérem, hogy NE csinálja. Ha kérek tőle valamit (menjen pisilni, vegye le a cipőjét, stb.), akkor nyolcadszor is kérem szépen, aztán sokszor összeveszünk majd megszeppen, megteszi, amire kértem és végül kibékülünk és megbeszéljük, hogy ez így nem jó, jobb lett volna, ha az elején szót fogad. De ezt egy nap alatt sokszor el tudjuk játszani, bár mintha ma jobb lett volna a dolog. Persze még egy ilyen sima nap is indulhat borzalmasan, mikor 9-kor el tudtunk volna indulni a kórházba kontrollra, már Andrist kezdtem öltöztetni, banyi kint rolizott a gangon, és hát naná, hogy bepisilt, naná hogy át kellett teljesen öltöztetni, és persze az egyetlen magasszárú cipője is pisis lett, de még ezt is megoldottuk, és végül szép kis délelőttöt töltöttünk a jános kórházban, de tényleg. Andrissal egymást terelgették, Banyi sokszor puszilgatta, Andris meg bújt hozzá cuppogva.
Még muszáj leírnom, hogy a jánosos doktor bácsi, akihez most pénteken kerültünk alkudozni kezdett a Blankára, majd miután belenyugodott, hogy nem adom el neki, sőt az Andris helyett sem tudja még egyszer megvizsgálni, akkor az Andrist is elkezdte dicsérni, és ma meg kifejezetten addig ölelgette a fejüket, hogy az Andris már attól kezdett nyavalyogni, mikor a vizsgálatot pedig szinte csendben tűrte.
Fotók és jobbulást és nyugodalmas óraátállítást a hétvégére.





2009-10-06

A nap két hőse


Gyanútlanul lépegettünk befelé a bőrgyógyász doktor néni rendelőjébe, de pár perc alatt mindhármunknak lefagyott a vigyor az arcáról, kiderült Banyinak a karján is szemölcs van, és Andris ujján is olyan csúnya lett, meg nála annyira esélytelen lenne ecsetelni, hogy le kell kapni rögtön mind a kettőnek. Kaptak rá érzéstelenítő kenőcsöt, amit le kellett ragasztani, Andris kori sajátosságaiból adódóan megnyert egy gumikesztyűt is a kezére ragasztva, hogy ne szedje le a kenőcsöt vagy a tapaszt. A várakozás alatt a doktor néni és az aszisztens is próbálta oldani a hangulatot, de hiába, Andris már az ölemben is ordított, Blankát a másik térdemen ülve (mármint ő ült a másik lábamon) próbáltam nyugtatgatni, ő épp hányni készült idegességében, még jó, hogy akadt egy poros tartalék cumi a táskámban. Aztán az aszisztens ügyesen kivitte Andrist a nővérszobába játszani, Banyival felültem a műtős asztalkára, lefogtuk csúnyán ketten, a doktornéni pedig egy pillanat alatt kiszedte a karjáról a szemölcsöt egy volkmann vagy milyen kanállal. Kb. fél perc múlva Blanka már az aszisztens kezét fogva csicsergett a folyosón, ment leváltani Andrist. Andris a szemölcskiszedést és a kötözést is elég nehezen viselte, utána viszont jó darabig nem érdekelte, hogy be lett kötözve csuklóig a kis ujja, csak bújt, bújt, bújt hozzám. Mikor kiértünk a nővérszobába azzal fogadtak, hogy Blanka a világ legédesebb gyereke és mesélt nekik mindenfélét, azért örült, hogy mehettünk, és szép hangosan köszönt mindenkinek. Kaptak játékot a játékboltban, aztán vettünk kötszert, mert amíg meg nem gyógyul Andris ujján a seb, addig bizony bekötve kell tartani. Egyelőre kesztyűben etetjük, a fürdetést az alsó fertályra korlátozzuk, aztán reméljük, hogy talán egy hét múlva már meg is gyógyul (drukkdrukkdrukk), és hogy a kötést sem kell naponta újracsinálni. Huh.
Ja, Banyi attól volt elkeseredve csak, hogy elromlott a parkolóházban az automata és beette a jegyünket, amit ő vett volna ki és hozott volna az autóig. Igy viszont a parkolóőrök engedtek ki, külön nekünk kinyitva a sorompót. Hazafelé az autóban végig ez ment: "ugye az a gép egy ócska tragacs volt anya" "igen, az volt Banyikám" "miért?" "mert sokat dolgozott, valami elromlott benne" "Egy ócska tragacs volt, ugye anya" "igen az volt" "miért"......
(az ócska tragacs az egyik mickey egér epizódban van, mikor új autót vesz magának mickey)

Mindenkinek, aki szereti



Blanka most kezdi az ovis beszoktatási sírdogálást, minden reggel vidám, egészen addig, míg ki nem derül, hogy cipő-kabát-ovi, mert olyankor "nem akarok oviba menni" és "egész nap itthon akarok maradni" és sírás, és egyre rövidebb idő után mondja sírva, hogy akkor a macimat/minniet viszem, vagy épp megkérdi, hgoy miért nem viheti őket (mindig viheti, ott is végig vele lehetnek a játékai). Amikor Laci otthagyja kicsit pityereg, aztán Anikó és Gabi néni elmondása alapján már sokat játszik, nem csak ücsörög, mint korábban, beszélget és alszik is. Ma reggel állítólag egy kisfiú a folyosón köszönt neki előre mikor meglátta, hogy "Szia Blanka!", szóval lassanként megszokja, és tényleg igaz, hogy aki az elején nem sír, az is sírni fog... :(

Andris belépett az egyéves nagyfiúk körébe, így aztán naponta produkál valami újat, mintha csak egy könyvben meg lenne adva nekik, hogy miket kell ilyenkor csinálni: felmászni mindenre, felmászni mindenre és ott kapaszkodás nélkül, vigyorogva ácsorogni, lábbal hajtós kisautóra ráülni, majd arra is ráállni, babakocsiba ültetéskor kifolyni anya kezei közül, ugyanez autósüléssel eljátszva, sokat és gurgulázva nevetni, (anyanyelvi hangzókkal) halandzsázni egyre többet, labdát dobni (végre, végre nem csak harapdálni hajlandó), nagyon figyelni könyvnézegetés közben, ceruzával ősember fogással krix-kraxolni a papírra, darabos ételt egyedül a szájába tenni, cumisüvegből egyedül vizet inni, és fel se tudom sorolni, tényleg mindennap meglep minket valamivel. Ma a gyógyszertárban annyit kellett várni, hogy inkább kivettem a kocsiból, nem voltak sokan, hadd járkáljon. miután felborított egy reklámtáblát, az egyik ráérő gyógyszertáros nő bevitte magukhoz, ő persze szó nélkül ment, pakolt, beszélgetett, vigyorgott, és kapott matricákat is. Ezután hazáig gyalogolt a járdán a babakocsi mellett, de megpróbált felszedni közben minden csikket, falevelet, kavicsot, a saját lecsöppent nyálát és hasonló finomságokat. Nagyon élvezte. Én azért örültem, amikor elértünk a kapuig.

A lába valahogy időközben 23-as lett, és ezúton is mondok köszönetet, Julcsiéknak a sok-sok ruháért, Andris most minden reggel a szürke mellénykében virít, míg Rézit sétáltatjuk, gondoltam lefotózom majd, de addig is köszi szépen.

Andrisról is teszek fel nemsokára egy vacsorázós videót, nagyon belejött a darabos ételekbe, két szelet sonka egy rendes adagnyi tésztával meg se kottyan neki.

2009-09-29

Andris 1 éves


Pont a 100. bejegyzés lett, de nem ezért nem írtam sokáig, csak a sok orrszívás, orrfújás, cseppentés, gyógyszeradagolás, orvoshozjárás közben nem sok időm volt leülni a gép elé, na de nem is erről szól ez a post.
Öcsi egy éves lett, ennek örömére a reggeli orrszívás közben sikerült megállapítanom, hogy amit a szájában eddig aftaként kezelgettünk, az egy fog, méghozzá az egyik kis őrlőfoga jobb oldalon alul, és mintha máshol is kezdenének áttörni, ki tudja melyik fogai, de azok még csak gyanúsak. Vagy afták....;) Viszont ma sokkal kevésbé volt nyűgös mint mondjuk az elmúlt 3-4 napban, lássuk mivel üti el mostanában az idejét. Szeret darabosat enni, nem válogat, illetve csak annyiban, hogy azt szereti enni, ami a mi tányérunkon is van, nem szereti a külön bánásmódot. Továbbra is pillanatok alatt elfogyaszt minden útjába kerülő papírt, legyen az vastag, vékony, színes vagy fekete-fehér, babakönyv vagy felnőtt könyv, mindegy, csak papír legyen. Tegnap megtanult felmászni a fotelba, de lemászni persze még nem tud, mikor pedig tanítgatnám, hisztizni kezd, hogy miért akarom levenni onnan. Felmászik nagyon sok helyre, ahova eddig nem, vagy akár a kezével felhúzza magát a mosdó szélén, aztán nagyokat esik. Hisztis, rossz színész, nagyon-nagyon sokat hisztizik, de most próbálom a fognövesztésre fogni ezeket. Amint beülök vele az orvos elé a székbe elkezd ordítani, amint kiszállunk abbahagyja és gagyog, mutogat, mosolyog. Rettegek a heti körömvágástól, mert annyira le kell fogni, hogy leizzadunk mind a ketten, ráadásul még ott az az éles olló is, szóval nem egyszerű a dolog, viszont azt hiszem babakörömvágó szalont fogok nyitni, nem hiszem, hogy nála nehezebb eset létezik, talán csak a HeroldBarnus. Próbálkozhatok én bármilyen mondókával, rajzfilmmel elterelésül, mutogathatom példának, hogy a Blankával hogyan vágunk körmöt, Andrist nem lehet rávenni, hogy nyugiban tűrje a manikűrt, pedikűrt.
Az éjszakákat többnyire átalussza, sok-sok szót ért, a vuvut mint általános szót használja, ajázik sokat, de ezt is inkább általános segélykérő, nyugtatáskérő szót használja. A Blankát imádja továbbra is, bármennyire el is van kámpicsorodva, csak oda kell hívni a Banyit, hogy csináljon neki valami vicceset, és már vigyorog is, ha csak pár másodpercre is. Bújós kisfiú, nagy lendülettel veti magát neki az ember mellkasának, vállának és nagyon erősen tud átölelni is. A járása egyre magabiztosabb, és kapott egy pici motort is, de még csak üldögél rajta nagy vidáman, pedig leér a lába.

2009-09-16

Porszívóhoz kötve

Ma szinte egész nap lógtak a gyerekek a porszívón, sajnos az orruknál fogva, de legalább látszik némi javulás, csak Banyi eléggé elkezdett köhögni.
Laci viszont korán hazaért, és megpróbáltunk egy szokásos négyes családi önfotót csinálni, de nem sikerült, illetve nem egészen tökéletesen, felteszem a próbálkozás képeit.
(egyelőre nem sikerül, helyette egy videó)

Itt próbáltam rávenni Blankát, hogy küldjön Lalának szülinapi jókívánságot, de csak egy "szia lalá"-ra futotta.

2009-09-14

Újra itthon



A nagyjából zökkenőmentes ovikezdést most egy hét pihi követi, Blanka ugyanis elkapta Andristól a takonykórt, és persze bekruppolt az éjjel. A ma reggel viccesen indult, én Andrist vittem oltani a körzeti gyerekorvoshoz, Laci Blankával a János füll-orr-gége rendelésén kezdett, még jó hogy a múlt héten lett egy kis sárga autóm. (ezúton is köszönet Gabi papának a gyors beszerzésért)

Andris 22-es kis gyógyszandiban (Herold Marci kölcsöncipője, köszi Marci) járta be a várót és a rendelőt, minden nagyon érdekelte. Talán így eshetett, hogy sem a kivizsgálás alatt, sem az oltás közben nem sírt, de még csak el se keseredett. Inkább csak az lepte meg, hogy egy kicsit le lett fogva, de odahajoltam hozzá és mondtam, hogy most kicsit szúrni fog. Azért megnéztem, tényleg kapott szurit a combjába, de észre se vette. Két héttel az első születésnapja előtt 81 cm és 11,5 kg és amúgy imád oviba járni, mindig a kocsijában röhögcsél és nézelődik, míg Banyit átöltöztetem. Néha már csak egyet alszik napközben, és szinte ugyanazt eszi, mint Blanka vagy mi. Megy már neki a kifli/zsömle rágcsálás is, ez kiváló időtöltés a babakocsiban, persze néha ki kell kapni egy nagyobb falatot a torkából. A játszótéren vagy az udvaron szabadonengedve mint egy felhúzható játékautó törtet előre, körbe, föl s alá, csak épp sose jár le, fel kell kapni és hazavinni vagy kocsiba ültetni, különben napestig csak járkálna terpeszállásban miközben nagyokat kurjant és fújtat.

Jobbulást minden kis betegtársnak, és minden vírus ellenére is éljen az ősz és az éjjeli lehűlés!

2009-09-07

A bizonyíték múlt vasárnapról

Itt jelenti ki Blanka, hogy akkor ő most elcsapja a hasát. És valóban itt eszi meg a málnás-túrókrémes sütit, ami a hétfő reggeli rókát okozhatta.

2009-09-05

Szöszmösz, falevél, műanyag szilánk, mázolt faajtó darabja

A címben szereplő dolgok Andris szájából kerültek és kerülnek ki nap, mint nap, azaz ezeket ő előtte jól bekanyarintja a szájába a kis összecsippentett mutató- és hüvelykujja közül. A babáknak készült vastag lapú könyvek sarkát fél perc alatt áztatja rághatóra.

Banyikám rájött, hogy ő érez szagokat és ha azok erősek, akkor azokat nem szereti, legyen az finom levesillat a szomszédból, frissen lakkozott parketta szaga, rézi kakijának szaga a kakiszedő papírból. Ilyenkor befogja az orrát, de csak miután elárultam neki, hogy ilyenkor a száján kell levegőt vennie, mert ugye rájött, hogy ha befogja az orrát, akkor nem kap levegőt. Nagyon megörült mikor elárultam A TITKOT! ;) Az esőszagot is szokta mondani, azt szereti érezni.
A második nap azzal fogadtak az oviban, hogy blanka egy tündér, sokat nézelődött, játszott is, de csak magában egyelőre, nem szólított meg senkit, de ha kérdezték beszélgetett, és pisilt is, hurrá! Azt hiszem ez eddig teljesen normális. Azért nem bíztatnak nagyon az óvónők, mert előbb vagy utóbb minden kisgyerek sírni fog, mondják, mi csendben kicsit még reménykedünk, hátha ennyivel megúsztuk és remélem pár hét alatt feloldódik annyira banyi, hogy láthatóan is jól érzi majd magát. Mert most sem panaszkodik, sőt itthon mesél az oviról meg látom, hogy várja, hogy mehessen megint, de ott persze csak csöndes megfigyelőként van jelen. Majd meglátjuk.

Itt egy videó tegnap délutánról, mindkét gyerek egy-egy böngésző könyvet nézeget. Ez egy telerajzolt nagy alakú mesekönyv sorozat, ismétlődő szereplőkkel, szöveg nélkül, szupereket lehet mesélni belőle, nézzétek csak mennyire máshogy böngészőzik a hároméves és az egyéves.

2009-09-03

Ovi - 1. nap

Blanka reggel még eleresztett nekem egy nyafit, hogy "de miért kell oviba menni?" , majd miután megbeszéltük, hogy azért mert várja őt a Gabi néni és a gyerekek, akkor elindult Lacival. Amikor beértek, megkeresték a napocskás szekrénykét, beletették az ovis-zsákot és banyi miután adott két puszit az apjának, már szaladt is be Gabi nénivel játszani a terembe. Mikor érte mentem fél egyre, akkor azzal fogadott, hogy hoztam-e meglepetést neki. Pont így zajlott le minden miniovis napunk is (néha ott is ugyanez a nyafi volt reggel), tulajdonképpen nem meglepő, hogy ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Viszont nem pisilt egész délelőtt, remélem ez javulni fog, de gondolom az ottalvással mindenképpen megoldódik. Azon sírdogált mikor indultunk, hogy nem hozhatja haza az ovis-zsákját, az egyik anyuka szerint az ő lánya pont ugyanezt csinálta az első napon a zsákkal. Hazafelé meg szipogott, mire elkezdtem kérdezgetni, hogy mi a baj. Hogy sokan voltak, vagy hogy nem volt játék, amivel játszott volna, vagy csak fáradt, erre mondta, hogy ő ott akart volna aludni. Úgyhogy hétfőn azt is megpróbáljuk.
Azt mondják, aki az elején nem sír, az majd később fog vagy máshogy jön ki rajta a beszoktatás. Hát remélem nem lesz nagyon durva a további ovizás, és remélem nem lesz sokkal többet beteg, mint egyébként.
Gabi néni azt mesélte, hogy sokat nézelődött, de már játszott is, az udvaron homokozott, és a levest megette, de a főzelékhez nem nyúlt. Valószínűleg túl későn értünk haza, mert elaludni már nem sikerült, úgyhogy azóta nagy ásítások közepette játszik a kis figuráival.

2009-09-01

Szőke kisfiú

Ma reggel 8-kor megszületett Barbara és Attila kisfia, Vince. Gratulálunk és jó egészséget mindhármuknak! (fényképre még csak ígéretem van)

2009-08-30

Szeptember

Blanka oviba megy. Mivel már meglévő csoportba került, ezért az anyás beszoktatás szinte teljesen elmaradt. Végül a Pillangó csoportban kötött ki, ott 3,5-4 évesek lesznek, és négy vagy öt 3 év körüli új kisgyerek. Most kedden ment volna először, de hétfőn a 2 deci reggeli teje a pólómon kötött ki egy hallgatag összebújás során, így aztán két napi pihenőt írt elő a doktor néni - telefonon. ;)
Azt hiszem a gyomorrontást a vasárnap megsétáltatott habos málnás süti és az ovi miatti izgalom együtt okozhatta, mindenesetre, délután már játszótereztünk, ma budakeszin van, holnap pedig egy utolsó napot töltünk hármasban, aztán csütörtök reggel indulhat a móka. Egyelőre nagyon várja, de még sosem volt együtt 25-30 gyerekkel, ez biztosan sokkoló lesz, de bízom benne, hogy alapvetően élvezni fogja a sok játékot, talán talál barátnőt, barátot magának, és lassanként igazi nagy ovis lesz belőle.
Andris közben tökéletesre fejlesztette a szösz-evést, a pillanat töredéke alatt tömi a szájába, és néha akkor is összecsippentett ujjal járkál, amikor nincs is semmi nála, szerintem csak engem akar idegesíteni vele. Újabban, ha szandál vagy zokni jut a keze ügyébe megpróbálja felhúzni a lábára, elég ideges, mikor nem sikerül neki. Hancúrozáskor, vagy nyugis ölelős pillanatokban meglepetésszerűen puszit szokott adni, persze sokáig nem hittem el, hogy nyitott szájjal közelítve az arcomhoz nem épp egy nagyot harapni akar belőlem, de most már bízom benne, így aztán fogja a nyitott száját, és jól odanyomja az arcomra, számra, szememre.
Önrontó hajlamai miatt - pl. gáztűzhely szétszerelése, forró vagy nehéz dolgok magára rántása - beszereztünk két szobalezáró hálót, most folyik az elzárás bevezetése, egyelőre becsukom magunkat a gyerekszobába vele, mikor játszunk, majd lassanként ki is fogok lépni onnan, a konyhából már többször kicsuktam, ezt elég hangos tiltakozással vette tudomásul, de végül is ott ácsorgott a hálónál és bámult befelé. Vigyázni kell ilyenkor, hogy mit hagy neki elől az ember, például a banyi (fellépős) etetőszékét jól be kell tolni az asztalhoz, mert különben Andris felmászik a tetejére és onnan röhögcsél, ez azt jelenti, hogy nagyjából 60 centi magasban ácsorog egy 20 centi széles deszkán és mázli, hogy eddig csak lecsúszott róla hassal és nem leesett fejjel előre. Ha Banyi nincs itthon, általában kirakom a székét a gangra.
Minden érdekes hangot utánoz, általában a Blanka által kiadott hangokat, de szereti az "egy kis malac"-ból a töftöftöf-özést meg bármi állathang utánzást.

2009-08-25

Méretek és szokások

Ha bárki szeretne valamiből egy métert, csak állítsa/fektesse oda Blankát és máris mérhető a méter, mivel Banyika tegnapi mérés szerint pont 100 cm magas. Ma délután lesz az ovis szülői, de most éppen úgy néz ki, hogy mégse a Napocska csoportba, hanem a Pillangókhoz fog járni, részletek a beszoktatásról a hét végén.

Andris mérleg jegyűhez képest elég határozottan fejezi ki, ha bármilyen eltérést vél felfedezni kívánt állapota és éppen aktuális állapota között, azaz tud hisztizni! Fejjel indít hátrafelé, majd testét is ívben megfeszíti, így amikor pl. a gangon gyűjtöm be, mert a fel-le szaladgálást megunva éppen muskátliszirmot gyűjtene a szájába, akkor elég rendesen kell vele küzdeni, hogy épségben megússzuk mindketten. De így csinál mikor nagyon fáradt és valamiért mégsem tud elaludni, akár a kiságyban, akár a babakocsiban, egyszerűen hanyatt veti magát és ordít. Persze olyan hangerővel, hogy esélye nincs meghallani a nyugtató sisegést, szavakat. Eddig a hanyattvetést csak ültében csinálta esténként hancúridőben, de úgy látszik megtetszett neki maga a mozdulat vagy hogy mennyire hatásos. Viszont képes olyanra is, amit eddig csak leírásból ismertem - és persze sose hittem el -, vagyis hogy játék közben fogja magát, odabújik az ölembe, vagy a lábamra hajtja a fejét, és egyre laposabban pislog. Most is így aludt el, illetve mikor felvettem persze még nyitva volt a szeme, de mikor leraktam egy cumivel kiegészítve az ágyába, akkor már nem tiltakozott, ott maradt mint egy teli krumpliszsák. (Eszter minden tiszteletem a tied, hogy bírod a gyerekeid nemalvását, persze mit is tehetnél mást. Reméljük hamarosan megoldódik a dolog.)
Andris azt akarja enni, amit mi is, ezért ha épp nem olyan van (általában még nem olyan van), amit ő is megehet az asztalról, akkor nem eszik, hanem jön a hiszti vagy a fejrázás. A fejrázásba is belead apait, anyait, szemét kiforgatja, és fejét kicsit megdöntve mutatja, hogy nemnemnemnemnem. Mindezt egész hosszan teszi, de miután kiröhögtük magunkat rajta és valami játékot nyomtunk a kezébe általában hajlandó enni kicsit. Tápszerből beállt 4,5-5 decire esténként, de reggel is megissza a másfél decit, plusz délelőtt 2 decit.
A szöszcsipegetést alapjáraton űzi a kicsi fiú, ha nincs cumi a szájában akkor rögtön teszi is bele a (takarítás után is) a szőnyegen található miniszöszöket, morzsákat, hajszálakat, amit épp talál. Egy-egy ígéretesebb falatért (faldarab, virágszirom, virágföld) hajlandó kiköpni a cumit is. Igy aztán az a legrosszabb jel, mikor Andris csöndben van valahol a lakásban, meglapulva szöszöl, majd koppan a cumi és mire odalépek már csak az összeszorított szájából tudom kihalászni a fincsi falatokat, fúúúúúj.
A járást profin űzi, itthon csak jár, gondoltam lelassítom szandál feladásával, de hamar abban is járni kezd, és csak ismeretlen terepen fanyalodik néha a négykézlábra. A lábmérete valahol 21-es és 22-es között van, most megyek felkeltem, hogy ma már ne nőjön nagyobbra.

2009-08-17

Brrrrrrrrrrrr és zmm

Szegény gyerekeim augusztus 20-a környékén kénytelenek anyjukat kísérgetni a Duna-partra, mert az anyjuk műrepülő rajongó és ki nem hagyná, hogy 50-100 méter közelségből nézzen száguldozó, forgolódó repülőket élőben. Szerencsére az edzésnapokon még nincs tömeg és ma reggel rézi-séta közben kifigyeltük, hogy épp úsztatják be a kapukat a vízbe, így hát tízórainkat már a parton egy fa árnyékában fogyasztottuk. Mindez így nézett ki: Andris a babakocsiban, Blanka a kezemben. Blanka egyedül tolja befelé a banánt, miközben mutogatom neki, hogy épp hol tart a repülő, mikor hol kell nézni - nehéz egyébként nekik még követni ilyen közelről is, mert a hang előbb ér oda. Blanka eleinte időnként elkeseredett, mert hangos volt, aztán miután meggyőztem, hogy azok a gépek, amik nem húznak füstcsíkot nem olyan hangosak, akkor már jobban bírta, a gépek meg valamiért csak az elején húztak csíkot. Plusz a helikopter kifejezetten tetszett neki, ez pedig ott körözött, és megbíztam Blankát, hogy figyelje és szóljon ha fölénk ér. Mindeközben Andris azért ordított a kocsiban, hogy adjam már neki a banánt, amit a kezemben fogtam. Amikor elfogyott a banán, Andrist vettem fel a hasamra, kicsit azzal a céllal, hogy aludjon (háháááá, persze műrepülők közvetlen közelében!), eközben Banyi bemászott a kocsiba és magára húzta a tetőt, és onnan leste megnyugodva az eseményeket. Andris a hasamról nézte a repülőket, és velem együtt mutogatott, meg táncikált, és csodálkozva nézte, ahogy hűűű-zök meg húúúú-zok. Egy negyed óra után hagytuk ott a repülőket, majd némi kavarodás után kiderítettük, hogy otthon egész elviselhető a zajszint, banyival megegyeztünk, hogy velem alhat a nagyágyon délután, Andris pedig 1-4-ig húzta a lóbőrt, mivel a délelőtti alvás végül konkrétan 2 percesre sikeredett. Hát ez van, én már nem növöm ki, ők talán nem utálják meg végleg a repülőket. Holnap Banyi 3 éves lesz, Lacka szabin, megyünk állatkertbe meg talán Szentendrére, aztán csütörtöktől 4 nap Bécs családostul.

2009-08-14

Blanka világa



Blanka nagyon sokat játszik mostanában a kis hellokitty-s babaházzal és az apránként beköltöztetett rengeteg lakóval. Az étkezőszerkényről átrakja/juk az étkezőasztalra vagy az ágyra és akár fél órát is eljátszik velük magában, persze néha kéri, hgoy játsszunk vele, meg mikor tehetjük beszállunk a komoly szerepjátékba. Ugyanilyen jól el tud játszani a babákkal és plüssállatokkal, akiket az ágyába pakol (Andris elől) és hol orvososdit, hol óvodásat játszik velük, hol simán megeteti őket.

Imádja, ha esténként Lacival az új verseskönyvet olvassák, persze még néha egy-egy AnnaPetis mese is becsúszik, és az egyik verset el is tudja mondani, illetve együtt szokták este a lacival mondani.

Az a fajta szerepjáték is megy még, amikor mi kapunk különböző neveket, pl. egy séta során általában ő Daisy, én Minnie vagy Donald Andris Goofybaby, a rézi meg plutó kutyus, Donald/Minnie Laci pedig dolgozni van persze. Mostanában többször volt, hogy mi nem kaptunk szerepeket, viszont Minnie és Daisy mint képzelt kis barátok jöttek vele kézen fogva, ilyenkor frankón úgy is néz ki, mintha valakinek fogná a kezét, beszél hozzájuk és néha nekem kell rájuk vigyázni.

Blanka nagyon szeret öcsivel együtt hancúrozni, persze erre a legjobb társ Laci, és esténként mindig van egy kis bumcsiki, ugrándozás, hajigálás, lábhúzgálás, csiki-csiki-csiki.

2009-08-11

Mielőtt

... aktualitását vesztené: Andris augusztus 3-án volt 11 kg és 78 cm.

Amúgy meg kezd szavakat utánozni: "kuku" a kukucsra, "vuvu" a kutyára, vauvaura meg ilyesmik. Kérésre megmutatja ki hol van, de még a szomszédokat is! Itthoni sima terepen már inkább jár, mint négykézlábazik, de még nagyon bizonytalan és lassan halad mert piciket lép, de vicces mert élvezi és nagyon koncentrál, ha valami adódik (nadrág, ajtó, Blanka) akkor abba belekapaszkodik, de aztán megy tovább a kijelölt cél felé. Jópofa, mikor a semmiből megjelenik állva a nyitott fürdőszobaajtóban, mert ugye eddig a tenyércsattogásból lehetett tudni, hogy jön, most meg csak odaimbolyog az emberhez.

Blankával voltunk fent párszor az oviban, pisilt a kis wc-be, megnéztük a csoportszobájukat és (sajnos) láttuk az ágyakat is alváshoz megvetve. Az ágyak picike kempingágyakra emlékeztetnek, de majdcsak sikerül aludni azon is, cumit lehet vinni az elején a piciknek, szóval remélem belejön, mostanában itthon is megint nagyon ügyesen elalszik, főleg, hogy a negyediken befejeződtek a zajos munkák és a "csendes" sitt-levödrözés is.

Blanka egy hét múlva három éves lesz, vasárnap tartjuk a családi bulit, remélem készül majd sok fotó uncsi- és másoduncsi-tesókkal. Huszadikán pedig Bécsbe utazunk mind a négyen, talán öten (rézivel), és lesz négy teljes napunk pihenni, és nosztalgiázni a kaiserwasser környékén.

Eszembe jutott még, hogy nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire jó testvérek, és ez főleg Blankán múlik most, mert sokat hancúrozik vele és úgy hagyja magát nyúzni, mintha csak felnőtt lenne, persze Andrisnak is bírnia kell a gyűrődést, hajlítgatást, fejkoccanásokat, köpködéseket (apropó, hogy tiltsam meg banyinak andris arcon köpködését, mikor az hangosan nevet rajta?). Blanka mindig elkezdi szórakoztatni a várakozóba tett Andrist, akár az autóban ülnek, akár a babakocsiban ücsörög öcsi. Amúgy a babakocsiban ücsörgésnek hamar véget tud vetni öcsi, mert ha megunja egyszerűen megfordul és feláll, és csak a jó reflexeimnek köszönhető, hogy még nem esett ki.

Tettem oldalra egy linket Márti, a régebbi védőnőnk blogjára, olvasgassátok, hátha találtok valami hasznosat gyerekgondozáshoz, neveléshez, és lehet tőle kérdezni is, elég sok tapasztalata van, nekünk Blankával sokat segített.

2009-08-02

1 - Megérett a meggy

2 - Blanka szobatiszta lett. Ma este már a kaki is a wc-be ment, és mindig magától megy pisilni is. Eddig a kakit csak a bilibe tudta kinyomni, ennek eltakarítása viszont bonyolultabb mint egy pelenkát becsomagolni. Szóval pár napja mindig száraz marad a bugyija, magától megy a wc-re, éjszakára még kap pelust, de már inkább csak biztonságból, meg hogy ne stresszeljen rajta. Ilyen ügyes.

3 - Andris begyorsult. Már fél szobányit megy egyedül, lassan, megfontoltan, kis lépésekkel és meg-meg inogva, de egyedül jár, persze általában tart valamit a kezében, mint egy kötéltáncos.

4 - Holnap megyünk az oviba ebéd-pénzt befizetni, és lassan kezdődhet az ismerkedés.

Videók hamarosan, várjuk Gabi papa felvételeit is, hogy belinkelhessük.








2009-07-30

Mai mérleg

Blanka csak egyszer pisilt be, amúgy meg magától szaladt a wc-re pisilni, kétszer én küldtem, de akkor nem is pisilt. A kakit hatodszori próbálkozásból engedte csak ki, akkor is csak a bilibe, na de szóval szobatisztaság szempontjából szuper nap volt. Mondjuk ennek az volt az ára, hogy a gyógyszertárnál, boltnál, templomkertnél távolabbra nem merészkedtünk, így aztán banyikám nem fáradt el egyáltalán, pedig a napok óta meglévő 100/60-as vérnyomásommal elviseltem volna egy kis délutáni alvást, de nem úgy alakult.

Andris többször is lépkedett ma egyedül, a legtöbb eddig egyben négy lépés volt, eléggé élvezi, és általában tart valamit a kezében, mondjuk azt amúgy is, jó esetben labdát, kevésbé jó esetben locsolókannát. Holnap elmesélem neki, hogy a nagybátyja vagány pólókat szerzett neki, bár még nem tudom milyeneket. Tényleg milyeneket?

Enikőéknek ezúton üzenem, hogy a Marci motorját nem lopta el senki, csak betettük ide az udvarra a kapuból. Majd éjjel nézegetem, el ne vigyék.

Remélem Tarcsányi Emilke és Anka már jól meggyógyultak!

2009-07-29

Nyaralás Budakeszin

Volt szép kertünk, szép nagy házunk némi lépcsővel nehezítve, szép időnk és légkondink!
Andris felállt, virágszirmot, virágföldet és egyáltalán mindent megevett, ezért csak cumival a szájában engedtük el a kertben, de még ez se jelentett igazi megoldást. Blanka élvezte az egész napos nyüzsgést a kertben, apja jelenlétét, a pancsolást, és ugyan péntekre belázasodott, de már jobban van.

Közben egy Andris mozgásfejlődési hír: tegnap is lépett egyet, ma is egyet-kettőt egyedül, játék közben, és mindig labdával a kezében, ez utóbbi nem tudom jelent-e valami különöset. Nemet int a fejével, sikítozik és rugózik örömében vagy párnák közelében, mindent széttép a fogaival és nagyon erős. Mindezek miatt kicsit olyan vele az élet, mintha Tarzan, Jane és Csita lenne egy személyben a lakótársunk.






















EGy ráadás videó, amit ma reggel csináltam a gyerekszoba ablakából, hátha jövő nyárra már elfelejtjük milyen jó is, amikor az ablak alatt, előtt és a közelében folynak útfelbontási, sittelhordási és egyéb felújítási munkálatok.