2009-08-30

Szeptember

Blanka oviba megy. Mivel már meglévő csoportba került, ezért az anyás beszoktatás szinte teljesen elmaradt. Végül a Pillangó csoportban kötött ki, ott 3,5-4 évesek lesznek, és négy vagy öt 3 év körüli új kisgyerek. Most kedden ment volna először, de hétfőn a 2 deci reggeli teje a pólómon kötött ki egy hallgatag összebújás során, így aztán két napi pihenőt írt elő a doktor néni - telefonon. ;)
Azt hiszem a gyomorrontást a vasárnap megsétáltatott habos málnás süti és az ovi miatti izgalom együtt okozhatta, mindenesetre, délután már játszótereztünk, ma budakeszin van, holnap pedig egy utolsó napot töltünk hármasban, aztán csütörtök reggel indulhat a móka. Egyelőre nagyon várja, de még sosem volt együtt 25-30 gyerekkel, ez biztosan sokkoló lesz, de bízom benne, hogy alapvetően élvezni fogja a sok játékot, talán talál barátnőt, barátot magának, és lassanként igazi nagy ovis lesz belőle.
Andris közben tökéletesre fejlesztette a szösz-evést, a pillanat töredéke alatt tömi a szájába, és néha akkor is összecsippentett ujjal járkál, amikor nincs is semmi nála, szerintem csak engem akar idegesíteni vele. Újabban, ha szandál vagy zokni jut a keze ügyébe megpróbálja felhúzni a lábára, elég ideges, mikor nem sikerül neki. Hancúrozáskor, vagy nyugis ölelős pillanatokban meglepetésszerűen puszit szokott adni, persze sokáig nem hittem el, hogy nyitott szájjal közelítve az arcomhoz nem épp egy nagyot harapni akar belőlem, de most már bízom benne, így aztán fogja a nyitott száját, és jól odanyomja az arcomra, számra, szememre.
Önrontó hajlamai miatt - pl. gáztűzhely szétszerelése, forró vagy nehéz dolgok magára rántása - beszereztünk két szobalezáró hálót, most folyik az elzárás bevezetése, egyelőre becsukom magunkat a gyerekszobába vele, mikor játszunk, majd lassanként ki is fogok lépni onnan, a konyhából már többször kicsuktam, ezt elég hangos tiltakozással vette tudomásul, de végül is ott ácsorgott a hálónál és bámult befelé. Vigyázni kell ilyenkor, hogy mit hagy neki elől az ember, például a banyi (fellépős) etetőszékét jól be kell tolni az asztalhoz, mert különben Andris felmászik a tetejére és onnan röhögcsél, ez azt jelenti, hogy nagyjából 60 centi magasban ácsorog egy 20 centi széles deszkán és mázli, hogy eddig csak lecsúszott róla hassal és nem leesett fejjel előre. Ha Banyi nincs itthon, általában kirakom a székét a gangra.
Minden érdekes hangot utánoz, általában a Blanka által kiadott hangokat, de szereti az "egy kis malac"-ból a töftöftöf-özést meg bármi állathang utánzást.

2009-08-25

Méretek és szokások

Ha bárki szeretne valamiből egy métert, csak állítsa/fektesse oda Blankát és máris mérhető a méter, mivel Banyika tegnapi mérés szerint pont 100 cm magas. Ma délután lesz az ovis szülői, de most éppen úgy néz ki, hogy mégse a Napocska csoportba, hanem a Pillangókhoz fog járni, részletek a beszoktatásról a hét végén.

Andris mérleg jegyűhez képest elég határozottan fejezi ki, ha bármilyen eltérést vél felfedezni kívánt állapota és éppen aktuális állapota között, azaz tud hisztizni! Fejjel indít hátrafelé, majd testét is ívben megfeszíti, így amikor pl. a gangon gyűjtöm be, mert a fel-le szaladgálást megunva éppen muskátliszirmot gyűjtene a szájába, akkor elég rendesen kell vele küzdeni, hogy épségben megússzuk mindketten. De így csinál mikor nagyon fáradt és valamiért mégsem tud elaludni, akár a kiságyban, akár a babakocsiban, egyszerűen hanyatt veti magát és ordít. Persze olyan hangerővel, hogy esélye nincs meghallani a nyugtató sisegést, szavakat. Eddig a hanyattvetést csak ültében csinálta esténként hancúridőben, de úgy látszik megtetszett neki maga a mozdulat vagy hogy mennyire hatásos. Viszont képes olyanra is, amit eddig csak leírásból ismertem - és persze sose hittem el -, vagyis hogy játék közben fogja magát, odabújik az ölembe, vagy a lábamra hajtja a fejét, és egyre laposabban pislog. Most is így aludt el, illetve mikor felvettem persze még nyitva volt a szeme, de mikor leraktam egy cumivel kiegészítve az ágyába, akkor már nem tiltakozott, ott maradt mint egy teli krumpliszsák. (Eszter minden tiszteletem a tied, hogy bírod a gyerekeid nemalvását, persze mit is tehetnél mást. Reméljük hamarosan megoldódik a dolog.)
Andris azt akarja enni, amit mi is, ezért ha épp nem olyan van (általában még nem olyan van), amit ő is megehet az asztalról, akkor nem eszik, hanem jön a hiszti vagy a fejrázás. A fejrázásba is belead apait, anyait, szemét kiforgatja, és fejét kicsit megdöntve mutatja, hogy nemnemnemnemnem. Mindezt egész hosszan teszi, de miután kiröhögtük magunkat rajta és valami játékot nyomtunk a kezébe általában hajlandó enni kicsit. Tápszerből beállt 4,5-5 decire esténként, de reggel is megissza a másfél decit, plusz délelőtt 2 decit.
A szöszcsipegetést alapjáraton űzi a kicsi fiú, ha nincs cumi a szájában akkor rögtön teszi is bele a (takarítás után is) a szőnyegen található miniszöszöket, morzsákat, hajszálakat, amit épp talál. Egy-egy ígéretesebb falatért (faldarab, virágszirom, virágföld) hajlandó kiköpni a cumit is. Igy aztán az a legrosszabb jel, mikor Andris csöndben van valahol a lakásban, meglapulva szöszöl, majd koppan a cumi és mire odalépek már csak az összeszorított szájából tudom kihalászni a fincsi falatokat, fúúúúúj.
A járást profin űzi, itthon csak jár, gondoltam lelassítom szandál feladásával, de hamar abban is járni kezd, és csak ismeretlen terepen fanyalodik néha a négykézlábra. A lábmérete valahol 21-es és 22-es között van, most megyek felkeltem, hogy ma már ne nőjön nagyobbra.

2009-08-17

Brrrrrrrrrrrr és zmm

Szegény gyerekeim augusztus 20-a környékén kénytelenek anyjukat kísérgetni a Duna-partra, mert az anyjuk műrepülő rajongó és ki nem hagyná, hogy 50-100 méter közelségből nézzen száguldozó, forgolódó repülőket élőben. Szerencsére az edzésnapokon még nincs tömeg és ma reggel rézi-séta közben kifigyeltük, hogy épp úsztatják be a kapukat a vízbe, így hát tízórainkat már a parton egy fa árnyékában fogyasztottuk. Mindez így nézett ki: Andris a babakocsiban, Blanka a kezemben. Blanka egyedül tolja befelé a banánt, miközben mutogatom neki, hogy épp hol tart a repülő, mikor hol kell nézni - nehéz egyébként nekik még követni ilyen közelről is, mert a hang előbb ér oda. Blanka eleinte időnként elkeseredett, mert hangos volt, aztán miután meggyőztem, hogy azok a gépek, amik nem húznak füstcsíkot nem olyan hangosak, akkor már jobban bírta, a gépek meg valamiért csak az elején húztak csíkot. Plusz a helikopter kifejezetten tetszett neki, ez pedig ott körözött, és megbíztam Blankát, hogy figyelje és szóljon ha fölénk ér. Mindeközben Andris azért ordított a kocsiban, hogy adjam már neki a banánt, amit a kezemben fogtam. Amikor elfogyott a banán, Andrist vettem fel a hasamra, kicsit azzal a céllal, hogy aludjon (háháááá, persze műrepülők közvetlen közelében!), eközben Banyi bemászott a kocsiba és magára húzta a tetőt, és onnan leste megnyugodva az eseményeket. Andris a hasamról nézte a repülőket, és velem együtt mutogatott, meg táncikált, és csodálkozva nézte, ahogy hűűű-zök meg húúúú-zok. Egy negyed óra után hagytuk ott a repülőket, majd némi kavarodás után kiderítettük, hogy otthon egész elviselhető a zajszint, banyival megegyeztünk, hogy velem alhat a nagyágyon délután, Andris pedig 1-4-ig húzta a lóbőrt, mivel a délelőtti alvás végül konkrétan 2 percesre sikeredett. Hát ez van, én már nem növöm ki, ők talán nem utálják meg végleg a repülőket. Holnap Banyi 3 éves lesz, Lacka szabin, megyünk állatkertbe meg talán Szentendrére, aztán csütörtöktől 4 nap Bécs családostul.

2009-08-14

Blanka világa



Blanka nagyon sokat játszik mostanában a kis hellokitty-s babaházzal és az apránként beköltöztetett rengeteg lakóval. Az étkezőszerkényről átrakja/juk az étkezőasztalra vagy az ágyra és akár fél órát is eljátszik velük magában, persze néha kéri, hgoy játsszunk vele, meg mikor tehetjük beszállunk a komoly szerepjátékba. Ugyanilyen jól el tud játszani a babákkal és plüssállatokkal, akiket az ágyába pakol (Andris elől) és hol orvososdit, hol óvodásat játszik velük, hol simán megeteti őket.

Imádja, ha esténként Lacival az új verseskönyvet olvassák, persze még néha egy-egy AnnaPetis mese is becsúszik, és az egyik verset el is tudja mondani, illetve együtt szokták este a lacival mondani.

Az a fajta szerepjáték is megy még, amikor mi kapunk különböző neveket, pl. egy séta során általában ő Daisy, én Minnie vagy Donald Andris Goofybaby, a rézi meg plutó kutyus, Donald/Minnie Laci pedig dolgozni van persze. Mostanában többször volt, hogy mi nem kaptunk szerepeket, viszont Minnie és Daisy mint képzelt kis barátok jöttek vele kézen fogva, ilyenkor frankón úgy is néz ki, mintha valakinek fogná a kezét, beszél hozzájuk és néha nekem kell rájuk vigyázni.

Blanka nagyon szeret öcsivel együtt hancúrozni, persze erre a legjobb társ Laci, és esténként mindig van egy kis bumcsiki, ugrándozás, hajigálás, lábhúzgálás, csiki-csiki-csiki.

2009-08-11

Mielőtt

... aktualitását vesztené: Andris augusztus 3-án volt 11 kg és 78 cm.

Amúgy meg kezd szavakat utánozni: "kuku" a kukucsra, "vuvu" a kutyára, vauvaura meg ilyesmik. Kérésre megmutatja ki hol van, de még a szomszédokat is! Itthoni sima terepen már inkább jár, mint négykézlábazik, de még nagyon bizonytalan és lassan halad mert piciket lép, de vicces mert élvezi és nagyon koncentrál, ha valami adódik (nadrág, ajtó, Blanka) akkor abba belekapaszkodik, de aztán megy tovább a kijelölt cél felé. Jópofa, mikor a semmiből megjelenik állva a nyitott fürdőszobaajtóban, mert ugye eddig a tenyércsattogásból lehetett tudni, hogy jön, most meg csak odaimbolyog az emberhez.

Blankával voltunk fent párszor az oviban, pisilt a kis wc-be, megnéztük a csoportszobájukat és (sajnos) láttuk az ágyakat is alváshoz megvetve. Az ágyak picike kempingágyakra emlékeztetnek, de majdcsak sikerül aludni azon is, cumit lehet vinni az elején a piciknek, szóval remélem belejön, mostanában itthon is megint nagyon ügyesen elalszik, főleg, hogy a negyediken befejeződtek a zajos munkák és a "csendes" sitt-levödrözés is.

Blanka egy hét múlva három éves lesz, vasárnap tartjuk a családi bulit, remélem készül majd sok fotó uncsi- és másoduncsi-tesókkal. Huszadikán pedig Bécsbe utazunk mind a négyen, talán öten (rézivel), és lesz négy teljes napunk pihenni, és nosztalgiázni a kaiserwasser környékén.

Eszembe jutott még, hogy nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire jó testvérek, és ez főleg Blankán múlik most, mert sokat hancúrozik vele és úgy hagyja magát nyúzni, mintha csak felnőtt lenne, persze Andrisnak is bírnia kell a gyűrődést, hajlítgatást, fejkoccanásokat, köpködéseket (apropó, hogy tiltsam meg banyinak andris arcon köpködését, mikor az hangosan nevet rajta?). Blanka mindig elkezdi szórakoztatni a várakozóba tett Andrist, akár az autóban ülnek, akár a babakocsiban ücsörög öcsi. Amúgy a babakocsiban ücsörgésnek hamar véget tud vetni öcsi, mert ha megunja egyszerűen megfordul és feláll, és csak a jó reflexeimnek köszönhető, hogy még nem esett ki.

Tettem oldalra egy linket Márti, a régebbi védőnőnk blogjára, olvasgassátok, hátha találtok valami hasznosat gyerekgondozáshoz, neveléshez, és lehet tőle kérdezni is, elég sok tapasztalata van, nekünk Blankával sokat segített.

2009-08-02

1 - Megérett a meggy

2 - Blanka szobatiszta lett. Ma este már a kaki is a wc-be ment, és mindig magától megy pisilni is. Eddig a kakit csak a bilibe tudta kinyomni, ennek eltakarítása viszont bonyolultabb mint egy pelenkát becsomagolni. Szóval pár napja mindig száraz marad a bugyija, magától megy a wc-re, éjszakára még kap pelust, de már inkább csak biztonságból, meg hogy ne stresszeljen rajta. Ilyen ügyes.

3 - Andris begyorsult. Már fél szobányit megy egyedül, lassan, megfontoltan, kis lépésekkel és meg-meg inogva, de egyedül jár, persze általában tart valamit a kezében, mint egy kötéltáncos.

4 - Holnap megyünk az oviba ebéd-pénzt befizetni, és lassan kezdődhet az ismerkedés.

Videók hamarosan, várjuk Gabi papa felvételeit is, hogy belinkelhessük.