Az utcánk

Szeretünk itt lakni, olyan ez az utcarész, mint egy nagyobb társasház. Irhatnám, hogy mint egy falu, de ezt nem tudom meggyőződéssel írni, mert világ életemben pestlőrinci ill. II. kerületi bejelentett lakcímmel rendelkeztem csak. Mindenesetre van itt kisbolt, zöldséges, patika, képkeretező, zálogház, antikbolt, keleti lakberendezési bolt, gusto kávézó, bambi kávézó, virágosági, antikbolt, báv(?) és legalább 23 fodrászat.
Valószínűleg az idilli hangulat miatt az összes közszolgáltató cég, akinek van a földben vagy a házakban futó kábele kötelességének érzi, hogy évente 3-5 alkalommal ide települjön és az utca kisebb-nagyobb szakaszát (including sidewalks) felbontsák úgy 4-8 hétre. Szerencsére a macskakövet mindig gondosan megőrzik és gondatlanul visszarakják, így aztán időnként lehet jönni és azt is külön javítani.

De félre a cinizmussal! A hét elején végre megérkezett a megrendelt piros dömper és a markoló is a ház elé. Ugyan parkolóhelyet csak 20 perc sétányira lehet találni, de megéri, hiszen ha végre kijutunk a betegségek ellenére a házból, akkor van mit nézni. Egészen közelről láttuk ma reggel a markolósbácsit, amint törte a követ, a munkások meg rakták szépen sorba. Persze, vigyázzanak is rá, kell az még, olyan hangulatos.

Remélem a következő bejegyzés nem arról fog szólni, hogy milyen ügyesen fürdenek hideg vízben is a házban lakó gyerekek, és milyen ügyesen alszanak fűtés nélkül december közepéig, addig tart ugyanis a gázművek fővalamicseréje az utcában. Amúgy én azt se bánnám, ha az új évet is markolóstul köszönthetnénk, feltéve, hogy cserébe nem lenne folyton beteg valamelyik gyerek.

A világ legjobb fejei

Ma annyira büszke voltam a pupákokra. Még nem gyógyultak meg, illetve megint betegek (a megfelelő aláhúzandó), de nem is ez a lényeg. Már régóta hurcoltam a táskámban a beutalót, amit a házi gyerekorvos adott eltérő alkalmakkor, de mindkét gyereknek egy-egy vérképre, merthogy gyanús, hogy vérszegények. Szóval ma arra készültem, hogy Banyinak meg is csináltatom a vérvételt, mert még annyira él benne az infúzió élménye, és ahhoz viszonyítva egy vérvételt sokkal egyszerűbbnek tudtam leírni neki. Be is adta a derekát, tegnap este megbeszéltük, hogy én két barbival játszom majd, míg tőle vért vesznek. Hét, azaz hét darab babát kellett vinnem a táskában ma a rendelőbe. Andrisnak csak simán az influenza oltást gondoltam beadatni. De mivel a füle még nem tökéletes, ezért inkább oltás helyett neki is megcsinálták a labort.

Az érzéstelenítő varázskrém, amit fél órával a szúrás előtt kell felkenni a bőrükre, jobban zavarta őket, valahogy ettől mind a ketten hisztiztek egy kicsit, de utána mind a ketten szépen sorban belepisiltek a pohárkába, bizony az Andris is! Megkértem, hogy pisiljen bele és a kispofi belepisilt. Már egy hónapja sokszor pisil a wc-be, néha a kakit is sikerül odáig elvinni, de nem hittem volna, hogy tud vezényszóra pohárkába pisilni.
Aztán sorban beültek az ölembe, Andrist egy struccal szórakoztattam, és két asszisztens segítségével (egy a kart tartani, a másik szúrni) sikerült levenni a vért, ő az elején sírt picit és küzdött, aztán nézte kicsit a vérvételt meg a struccal beszélgetett, és a ragtapasz után már ment is újra játszani. Banyikám is beült az ölembe, amikor megszúrták, akkor megjegyezte, hogy ez csak egy kicsit fájt, és csak a harmadik kémcsőnél kezdett kicsit elégedetlenkedni.

Irtó büszke voltam rájuk, és annyira örültem, hogy a kocsiba rejtett, karácsonyra szánt játékokat is megkapták. Ennek persze ők is örültek. Az eredmény is meglett, úgy tűnik sehol semmi vashiány!