2011-04-22

Kopasziget

A tavaszi szünetet kihasználva kivettünk mi is két nap szabit a Lacival, hogy együtt lehessünk a gyerekekkel kicsit és mivel ilyen szuper időnk van, ezért nagyon jól sikerült az eddigi másfél szabadnap.
Szerda délután Andris bölcsis zsúrján indítottunk, itt csak ketten voltam Andrissal, Boriék látták vendégül a gyerek- és felnőtt sereget, mi szülők meglepően sokat tudtunk beszélgetni, volt némi vita a manók között, de nem kellett folyton utánuk szaladgálni.
Aztán csütörtökön miután leróttuk köreinket az okmányirodán, elindultunk a Kopaszi gátra, amit Andris egyszerűen csak Kopaszigetnek hív (a MArgitszigetből és a Hajógyári szigetből kiindulva). Van még ilyen vicces mondása, a Millenárist általában Milyen máris-nak hívja. A Kopaszigeten, ha ismeritek elég pici a játszótér, de szerencsére hétköznap délelőtt még pont jó volt a gyerek-mászóka és a gyerek-homokfelület arány. Viszont egy csomó minden mást lehet itt csinálni: piknikezni a takarón, kavicsot dobálni a Dunába és persze biciklizni és motorozni ezerrel. A múltkor labdát is vittünk, ez kb. 50 méter rugdosás után pattogott le szép lassan a vízbe. Akkor Andris mindenkinek azt mesélte, hogy beesett a Dunába a labdánk. Elég furán néztek rá. Szóval labdát csak a parkoló melletti részen érdemes elővenni. Vagy csak mi vagyun ilyen bénák. :)

Egy nagy délutáni szunya után rögtön vacsorázni indultunk, jó messzire merészkedtünk a Rómain, egészen a Békásmegyeri partszakasz végére, ahol a Hullám vendéglőbe tévedtünk be. Persze ez itt sem főszezon még, tök üres volt a hely, ehhez képest hamar megvolt a kaja és nagyon finom is volt, olyan vendéglős menüjük van, jó kis adagokkal és gyerekbarát környezettel  és személyzettel. Van egy pici játszótér féle, kint pedig lehet szaladgálni és pitypangot fújdogálni a gáton, és az úton alig van autóforgalom, úgyhogy itt is lehet bringázni.

Ma délelőtt még jobban belassultunk, bár Laci még egy kört futott az okmányirodán nyitáskor és a parkolómatricákat is elintéztük az utca túloldalán, de végül egy rövid bambizás után csak 11 után vágtunk neki a nagy szabadságnak. Egészen a mammutig jutottunk, ahol azzal szembesültem, hogy ami a cipőméretet illeti kezdenek durván összeérni a gyerekek. Mind a kettőjüknek 10-11-es crocs-ot vettünk, Andrisra kicsit nagy, de nem esik le róla, Banyira meg éppen jó ez a méret. Íme a bizonyíték, ha kedvet kaptok, a Hervisbe menjetek, ne az Overlandbe, mert itt egy ezressel olcsóbbak a crocsok és nagyobb a méretválaszték is egyelőre.



2011-04-10

Mindenféle

Blanka sokkal jobban van, a füléből kifolyt valami trutyi, fogalmam sincs, eddig hogy hallott, és a torka se fáj már. Viszont vasárnap hajnalra félretett egy egész pici kruppos rohamot, egyáltalán nem panaszkodásként írom, mert 20 percnyi fürdőszobázás után vissza is aludt, nem kellett szteroidozni, csak inkább olyan érdekességképpen, hogy három hónapja nem volt komolyan beteg, erre most pár nap alatt a baktériumos torokgyuszitól, a fülgyulladáson át, a kruppig mindenfélét bemutat. Holnap pihen Budakeszin, aztán irány a Mackóvár.
Akartam írni még a szavajárásáról, mostanában minden "kaki", a születésnapján majd boldog kakinapot kell neki kívánni és kakit enni a legtutibb, egyébként az egész kakizás vicces volt eleinte, mert annyira szokatlan volt, és tényleg minden helyzetben elő tudja hozni, de most már mondogatom neki, hogy az emberek általában nem szeretnek beszélni a kakiról. Mostanra Andris is átvette, remélem ezután lecseng hamarosan, mert néha kicsit kínos.
Aztán van a becéző szavajárása: "igenke" "nemecske" és "jólvanka". Ez már aranyosabb, ez maradhatna.
Annyira jó nézni, hogy amikor Andrissal együtt "olvasnak" egy könyvet és Andris szokás szerint minden egyes dolgot nyolcszor végigkérdez, majd kezdi előlről az egészet, akkor Blanka mindig türelmesen elmond neki mindent, ha már nagyon unja, akkor másik játékba viszi öcsit, szóval sokkal jobban bírja a végtelenített körkérdéseket, mint mi felnőttek. Én általában a nap nyugodtabb szakában türelmesen válaszolok Andrisnak az egyforma kérdéseire, és mikor tényleg ugyanarra a dologra negyedszerre kérdezi, hogy az mi vagy miért, akkor azért kicsúszik a számon, hogy: "De Andris most mondtam el háromszor, hogy mi az. Na, mi az szerinted?" és erre ő vigyorogva válaszol: "Na, mi az?" sőt már azt is hallottam vissza tőle, hogy "Most mondtam el neked Apa!", de ezen is röhög közben, egyszerűen nem lehet kibírni röhögés nélkül.
Sokszor, ha valami veszélyeset csinál, akkor megkérdezi, hogy "Ez jó volt?" vagy ha birkózás közben véletlenül megcsap: "Ez jó volt neked?" És aztán a válasz alapján reagálja le az eséseket.
Még javában tart a kesztyűkorszak, és most mániákusan hordja a kis sárga szerelősisakját is, kapott új gumicsizmát, most hogy kicsit hűvösebb van, engedem is hogy hordja, és mikor teljes védőöltözetben - kesztyű, sisak, csizma - a gangon ráül a motorjára, akkor jogosan jelenti ki, hogy ő most a motoros bácsi.
Egyre több embert ismerünk meg az utcán, bár még mindig van, aki zokon veszi a nekiszegezett kérdést, hogy "Hmmm, tekivagy?". Nem is értem miért...
A Költészet napjára tervezek egy kis meglepetést, remélem sikerül.

2011-04-08

Egy strep

Blanka tegnap reggel óta közepesen lázas, és fáj a torka, itthon voltam vele, de gondoltam biztos valami vírus valahonnan, egyelőre nem megyünk orvoshoz. Aztán Andris ma reggel ráemelt a helyzetre egy bizonytalan fáj-a-fülemmel, de mindig ugyanarra a fülére mondta, szóval el is hittük neki, így már kvalifikálták magukat egy RMC-s vizitre. (csak mondom, hogy csüt-pénteken szabin vagyok/voltam/lettem volna:))
Andris ugyan teljesen kerek, semmije nem piros, semmije nem gennyes, láza nuku, szóval ő benne max. alakulgat valami, de Blanka torkából Kinga vett egy gyors kenetet, ami rögtön pozitív lett, így aztán Andrisnak köszönhetően Banyi remélhetőleg holnapra már sokkal jobban lesz, merthogy el is kezdtük az antibigyót. Megjegyzem Blanka legutóbb december közepén volt beteg, és antibigyót is csak valamikor novemberben kapott utoljára, úgyhogy juhééé és reméljük tényleg jobban lesz holnapra, mert vasárnapra színházjegyünk van a Kis hableányra a Karinthyba, hétfőn meg ugye óvoda.
Ja, azért Andris sem úszta meg a kenetvételt, biztos, ami biztos az ő cuccát a negatív gyorsteszt után elküldték tenyésztésre, de remélem ő nem emiatt érezte reggel a fülét.
Blanka 16,2 kg és 108 cm hivatalosan.
Délben kidőlt mindenki, Banyi még ebédelni se jött ki, megyek én is megnézem tudok-e még aludni a kanapén egy kicsit. :)