A tubus csapat

Ezt csak azért írom le, mert erre már most nem emlékszik az Andris. Szóval miután szinte folyamatosan volt már középfülgyulladása az utóbbi pár hónapban, és előtte is elég gyakran, ezért első körben egy kis csövecskét kapott mind a két dobhártyájába, hogy jobban szellőzzőn a mögötte lévő rész. Ma reggel 7-re mentünk a heimpálba, nagyjából fél 9-re minden adminisztrációt letudtunk, találkoztunk az altatóorvossal és nem sokkal ezután megkapta Andris a nyugtató szirupját, amitől egyre jobban elhagyta magát, és igen vicces filozófiai eszmefuttatásokba bocsátkozott, elég rendesen belassulva. Ilyeneket mondott, hogy "Az anya meg az anya, az ugyanaz, ugye?" vagy "Az apa meg az apa, az ugyanaz." De tényleg úgy, mint aki be van rúgva, folyton belekavarodott minden szóba.
Aztán már jöttek is érte, és a műtőajtóig én vihettem, majd átadtam cumistul, takaróstul és egyáltalán nem tiltakozott. Én gyorsan még adminisztráltam egy kört, pisiltem és épp leültem enni két falatot a folyosón, mikor már jött is Csákányi doktornő (vagy CsákányiZsuzsi, ahogy Andris hívja) és mondta, hogy minden oké, bent vannak a tubusok, és megnézte az orrmanduláját is, ami elég óriásira nőtt, lehet hogy még lesz vele dolga.


És tényleg, amint kivették az infúziót már kicsit kevesebbet sírt és többet ivott, aztán elmentünk pisilni, még többet ivott, a végén már csak a branül zavarta, meg az, hogy nincs ott az apuci. Kitartóan követelte magának, hogy akkor most kéri a maszkot és az altatást, és mikor lesz a "műte", én kitartóan állítottam, hogy mindezen már túlvagyunk, és hamarosan hazamegyünk. Azért azt láttam, hogy minél többet vágnak "le" egy gyerekből, annál rosszabb állapotban jön ki a műtőből, de 1-2 óra után mindenki rohamosan jobban van, vagy legalábbis, akikkel mi összebarátkoztunk.
Mindenki nagyon-nagyon aranyos és szolgálatkész volt az egész osztályon, találkoztam régi és újabb ismerősökkel, úgy látszik ez már a korral jár....

Egy óra körül már vissza is öltözhetett Andris, rekord sebességgel öltözött egyedül, mondjuk még a szobatársunk anyukájával folytatott egy eszmecserét egy szál kukiban a "műte"-ről (ami holnap lesz, ugye...), de ő nem lepődött meg, neki is kisfia van. Aztán némi várótermi rohangászás, parkbeli bogyógyűjtés és futkározás után már itthon is voltunk, evett is, és mintha nem csak azt a 15-20 percnyit aludt volna egész nap, 200%-os energiaszinttel hozta magát öcsike, én viszont hazaérve persze kimúltam a kanapén, úgyhogy megnéztünk egy barbie-s filmet, és időnként beszélgettünk, mostanra már nagyjából elhiszi, hogy a fülében van a tubus, és hogy milyen jó kis csapat voltunk mi így együtt.


Köszönet a fuvarozásért a Csikós-taxiszolgálatnak, az ellátásért pedig a Heim Pál FülOrrGége Osztályának, reméljük Csákányi doktornő munkája megteszi áldásos hatását, és a fülgyulladások száma legalábbis normál szintre esik vissza, de én azt se bánnám, ha már soha, de soha többet nem fájna Andris füle.