2011-02-25

7.20

Ez az az időpont minden hétköznap reggel, amikor még úgy tűnik, hogy sikerülhet 8 óra előtt kicsivel (10 perccel) elindulni és mindenki - de főleg én - időben kezdheti a napot a "dolgozójában". 7.20-ra általában már mindenki ruhában van, zizeg a nappaliban, leadta a reggelirendelést, a hátizsákok bepakolva, szóval úgy tűnik minden sínen van, és még maradt 30 perc reggelizni, vitaminozni, fogat mosni és felvenni a 76 réteg kinti ruhát. Sima ügy. 30 perc! De valahogy még sose jött össze, hogy 8 óra előtt leérjünk az autóhoz, valakinek biztosan beindul a perisztaltikája a belében, ez általában Andris és cserélhetem a pelenkát, közben Blanka egy tapodtat sem öltözik, sőt inkább visszamerül valami játékba, vagy még gyorsan valaki leissza a ruháját, ez nemcsak az átöltözés miatt jelent időkiesést, hanem azért is, mert kitűnő hiszti-alap. Néha Andris kijelenti, hogy ő akkor köszöni szépen, de itthon dolgozna ma, aztán amint meglátja a motort a gangon, már nem kll győzködni. Egyszer sikerült 8.02-kor kilépni az ajtón, de akkor vissza kellett jönnöm az autótól valamiért, szóval ugyanúgy maradt a 8.10 és 8.20 közötti indulás.
Ha a Laci itthon van reggel, akkor segít lejutni az autóhoz is, és utána indul a villamoshoz. Ez az autóban heves érzelmi reakciókat vált ki Andrisból, ami egészen addig tart, míg be nem indul a Maszathegyes lemez, áldja meg az ég Varró Dánielt és a többi kedves szerzőt. Ezt hallgatjuk már pár hete minden reggel és délután, "szúr a párna, nyom a paplan, egyszerűen tarthatatlan!". Közben mindig beszélgetünk is valamiről, és mikor épp befejezünk egy kérdéskört, akkor rögtön reklamálnak, hogy kapcsoljam vissza, de rögtön.
A bölcsis és ovis elválás már senkinek nem okoz semmiféle traumát, még én is megszoktam, hogy Andris csak hébe-hóba ér rá a puszi-ölelés típusú elköszönésre, a legtöbbször be kell érnem egy dobott puszival vagy a cuki kis hátával. Blanka a héten egy napot a Mamáéknál pihent, mert kicsit taknyosabb volt reggel, meg nyűgösebb is, egy gyors fülhőmérőzés után úgy döntöttem, hogy a 37,3C feljogosítja egy kis pihire. Szerencsére estére már nem is volt náthás, másnap gond nélkül ment oviba. Játszik a többiekkel, főleg a Dorkával és heti kétszer Nórinál tornázik, hátrabukfencet, hidat, spárgát, cigánykereket tanulnak, szereti nagyon.
A hét legviccesebb eseménye számomra az volt, mikor Andris este törölközés közben a kukijával beszélgetett, illetve csak beszélgetett volna, mert elég hamar konstatálta, hogy "Anya, ez nem beszél!" (Bocs, Andris, ha idejutsz az olvasásban és akarod, akkor kitörlöm ezt a részt.) .

9 comentarios:

iszting dijo...

:)))))--> a kuki es a kep!!
nalunk ugyanez az indulas, pedig csak egy gyerekkel kell es eleg lenne 8.45kor kilepni az ajton, de ma is 9.09 lett.
ok altalaban meg indulas elott, bucsuzaskeppen veszekszenek/verekszenek egy kort, vagy az anka akar menni, vagy az emil itthon maradni eperket nezni, (mert a gunga mar ebredeskor eperket kovetel, en tehetek rola, miert vettem meg a dvd-t, áááááááááááááááááá....) vagy, h kinel lesz a roller.

iszting dijo...

de nalunk sincs mar ket hete siras reggel, nem akarom elkiabalni, de ugy tunik, szereti.

dóra dijo...

Az nagyon jó, hogy Emil így megszerette az ovit. És Anka Palival van reggel, amíg te elviszed Emilt? Az úgy egész nyugis lehet, gondolom elég ha ketten randalíroznak hazafelé. Azért az autózásnak megvannak az előnyei. Általában az autótól a lakásig minimum egy gyerek elkezd sírni valamin, mondjuk az autóban meg néha az van, hogy az egiyk feltétlenül hallgatni akar mesét, a másik meg csöndet akar. Ilyenkor jól jön egy szirénázó mentőautó és a vele érkező végeérhetetlen kérdésözön. :)

j dijo...

ez a tempó sztem teljesen normális. a képen Andris annyira L

dóra dijo...

Andris mai kukiszövege:
Ül a kádban (Blanka és Lili mellett) és fogja a kukiját: "Anya fogom." "Jól van Andris, fogjad." "Nehogy leessen."

Lac dijo...

Reggeli rendeléshez:
Andris eszi a joghurtját, majd megáll is azt mondja, "Reggelit kérek" - "Ott a joghurtod.." - "Ez nem reggeli" - "Hát?" -"Virslit kérek"

iszting dijo...

:)andriskoma.
(mar az elkepzeles is, h a gyerekeim ulnenek az asztalnal es reggeliznenek MAMORITO. egyszer hatha eljon ez is.)

dora, a pali viszi most mar emilt, mi meg integetunk nekik, ahogy elhagyjak a lakast, hogyaszongya:
sziasztok, fiuk! emil, erezd jo magad az oviban!
emil meg visszaszol:
- erezem jol! ti is erezzetek jol, lanyok!

dóra dijo...

:)))
ha mindenki jól érezi magát, az az igazi! :))

j dijo...

te figyi, ne kelljen má' mindig szólni egy frissítésért. köszi.