2009-02-23

Füles

Banyika lázából ma reggelre fülfájás lett, délután zsolt bácsi közölte a diagnózist, kétoldali középfülgyulladás. A jobb füle elég csúnya ráadásul, szóval most lázcsillapítás, fájdalomcsillapítás, orrszívás, orrcseppentés, végtelen mesék, antibiotikum, fülmelegítés és összevissza alvás és nem alvás. Itthon kicsit kifakadt a csúnyábbik füle, talán most nem fáj neki annyira. Viszont hallottuk, hogy a Lili is pont ma kezdett bele egy fülfájós lázas betegeskedésbe, reméljük mind a ketten hamar meggyógyulnak.

Majd azért teszek fel fotókat is, és remélem holnapra a láz is megszűnik. Vicces pofa a Blanka, mert a lázához képest eszik két tehénnyit meg semennyit, és amint megy lefelé a láz úgy kezd el ugrálni és pörögni, bár gondolom ezzel minden gyerek így van. Az orvosnál egy szó nélkül tűrte a fülbenézést és a torokba nézést, és igaz, hogy az első adag antibiotikummal megküzdöttünk, de megbeszéltük, hogy egyáltalán nincs is rossz íze és reggel már balhé nélkül beveszi.

Sajnos ovi négy hétig nuku. :(

Andrisnak még mindig csak hőemelkedése van és nem taknyos, reméljük ez így is marad és továbbra is csak a forgolódással és a fekvőtámaszokkal lesz elfoglalva.

9 comentarios:

canvasik dijo...

Nagyon sajnálom. Ide írom a válszt a blogunkon feltett kérdésedre - szóval sajnos van tapasztalatom Emilke révén.

Kifakadás szerencsére nem volt, de ha ez megtörtént, utána mutassátok meg mindenképp.
A rosssz az, hogy magas lázzal jár és fájhat - ez utóbbira szuper a Somi-féle fülmelegítős sapi. Van Nektek? Kérdezzétek meg a dokit, hogy a Cataflám cseppet mennyire javasolja. Elsősorban fájdalomcsillapító, de gyulladásgátló hatása is jelentős az antibiotikum mellett.

A jó viszont az, hogy ma már elég jó antibiotikumok vannak - nem úgy mint a mi gyerekkorunkban, amikor volt a Maripen meg a Sumetrolim aztán csá'. Mit kap Blankánk?

puszi és jobbulást!

canvasik dijo...

Ja, anita voltam - bocs

Virtualista dijo...

Blanka Augmentin kap, fájdalomcsillapítónak panadol szirupot, meg lázcsillapító kúpot kapott, amíg láza volt. Fura volt ám, ahogy lezajlott ez a dolog, mert szombatra hirtelen felment a láza, az orrát rögtön szívtuk, nem jött igazán semmi, a hangja se volt nagyon náthás. Aztán hétfőn reggel sírt nagyon, és akkor derítettük ki, hogy a füle fáj, és egy panadoltól el is múlt neki. Aztán délben már újra fájt neki, és kora délután mondta a doki, hogy az egyik nagyon csúnya, na ez fakadt ki, és ma reggelre még több trutyi jött ki belőle, de a dokihoz úgyis megyünk vissza csütörtökön, telefonon azt mondta, hogy nem baj, általában szépen gyógyul. Cataflamot nem kérdeztem, de talán most már nem is fog kelleni. (koppkopp) Somi sapinak utánanézek, mert amikor sikerül rábeszélni a meleg sóra, akkor sokáig rajta tartja a fejét. Ma már kint is voltak kicsit hóembert építeni az udvaron. ;)
Emil be van oltva pneumococcus ellen? Mert Blanka megkapta a prevenart 1 éves kora után, eddig azt reméltem, hogy az majd megvédi a fülét.

Lanszki Anita dijo...

Emilkének még a kötelező oltásból sincs meg a 18. havi, a prevenart se kaphatja meg még sokáig. Kornél be van oltva. A dokink szerint a prevenar akkor lesz igazi védelem, ha minden gyerek kötelezően megkapja, aki közösségbe jár. És a pneumococcusnak is van több válfaja - sajna, tehát nem teljes a védelem. De azért biztos sokat jelent. Konél nem jár közösségbe, szóval, ezért most védett (kopp-kopp itt is).

A Somi sapi nagyon jó, a Madarászban lehet kapni. Holnap megyünk. megvegyem és eljuttatom valahogy? Szívesen.

Jobbulást! Az augmentin ütős, jó lesz minden!

iszting dijo...

jaj, de sajnalom,kitartast,jobbulast! nagyon kijutott nektek a betegeskedesbol,eh, es ezt a kozepful-dolgot annyira at tudom erezni,mert a fel gyerekkoromat maripenen toltottem,meg ejszakai ugyeleten.most nem vagom, h a prevenar meg a pneumo elleni ket kulon dolog-e, de nem zaklatlak, inkabb kiguglizom.
soksok erot nektek!

Virtualista dijo...

Köszi Anita, talán most már nem kell sapi, legalábbis erre a mostani gyulladásra, meg nem is tudom milyen méretet érdemes venni, mert banyi eléggé kisfejű.
Holnap megkérdezzük, hátha a heim pálban is van, és akkor fel tudja próbálni.
Eszter, a prevanar az egyik pneumococcus elleni oltóanyag termékneve, szóval a pneumo a baci, prevenar meg az oltás.
most elkezdtem számolgatni, hogy hány gyerek fog összejönni egy tavaszi-nyári margitszigeti találkára, hááát őőő majdnem 150...na megszámolom újra.
amúgy nem vagyunk annyira szarul, mint az október-novemberi szíváskor, és a tavasz is közelebbinek tűnik. közelebb is van, vasárnap 9 fok lesz!

iszting dijo...

akkor jo, ha ilyen pozitiv vagy! a tavasz kozeledte iszonyu nagy pozitiv ero egyebkent!
dora, szolsz, ha kirakjak a bambiban a szekeket?
azt tervezem, h akkor majd emillel kettesben elmegyek es akkor lecsabitanank teged-titeket is.

Virtualista dijo...

persze, hogy szólok, sőt szerintem felteszem ide a blogra is. mi szoktunk a bambi teraszon motorozni, ovibol hazafele bujocskazni meg csak ugy szaladgalni, de jó lesz, ha már be lehet ülni tejeskávéra és sajtos melegre. ;)
anka ilyen nyugodtan alszik már, hogy csak úgy otthonhagyod egyedül, amíg te emillel flangálsz? ;))

althea dijo...

bambis melegszendvics, tavaszi szellő, napsütés, óóóó.
jobbulást a banyusnak!