2009-02-02

Fordulópont














Andris egész hétvégén gyakorolt és ma végre átfordult egyedül a hátáról a hasára. Este a járókában fordult át kétszer, persze pont nem láttam, csak mikor már hason tevékenykedett, de aztán a földön is láttam, ahogy jó nagyot lendít lábbal és pikk-pakk átfordul hasra. Élvezi nagyon, így aztán elég sokáig elvan egyedül is a járókában és kevesebbet bukik hason, mint a Blanka egykor, ezért nem kell ott állni mellette folyamatosan. A képeken meg a videón még a sikertelen illetve segédlettel sikerülő próbálkozások láthatók.


Blankának meg nagyon hiányzott az ovi, merthogy a múlt héten nem engedtem. Még hétfő éjjel volt kicsit lázas, meg párszor szívtuk az orrát, és mivel Andris jó taknyos meg köhög is kicsit, ezért arra számítottam, hogy ő is majd rosszabbul lesz, de szerencsére nem, remélem most már nem is lesz. Szóval ma végre újra volt oviban és ettől annyira kiegyensúlyozott lett a délutánunk, hogy nagyon jól éreztük magunkat hármasban. Blanka csak úgy ontotta magából a dal- és mondókarészleteket, különösen mikor levittük a rézit, és ő motoron száguldozott mellettem. Édes pofa a gyógyszertárban mindig leül az egyik székre és ott megvár, olvasgat vagy eszik valamit közben. Most még leszállt, kidobta a banánhéjat, miután megmutattam neki, hogy hol a szemetes és aztán visszamászott, és onnan vigyorgott rám.

Andris holnap délután megint dupla oltást kap, remélem megint megússzuk egy nap lázzal, és nem durvul be a megfázása.

7 comentarios:

Lanszki Anita dijo...

Gratulálok a "kisgabipapának" (bocs a család másik felétől), hogy amikor nem mosógép-TV-zik, akkor egyből aktivizálja magát. Nehogymá' lökdössék a nagyobbak, inkább átfordult egyedül.

Virtualista dijo...

;))
(a lent idézett postod óta olyan nyugalommal orrszívózok és öblítem ki a taknyot a szívóból naponta 80-szor, mint egy buddha-robot)

nuttos dijo...

Nem is tudom, hol kezdjem. :)
Nagyon ügyes ez a nagyfiú és cukor is. :))) Viszont nekünk felültöltős a mosógépünk, szóval ezt a lehetőséget elpuskáztuk a gyerek lefoglalására. :)))

Most viszont a nagylányról kell kérdezősködnöm, amolyan gyakorlatias dolgokat:
- Hogy tudod rávenni a hálózsákra? Nekünk 1-2 hónapig ment, nem az elején, hanem olyan fél éves koruk körül. Paplanozunk, de állandóan kimásznak alóla / csuromvizesre izzadnak, mert beletekerednek.
- Még szokott cumizni? (Illetve cumisüvegből enni?)
- Szobatisztasággal hogy álltok?
- Az enyémek legalább ilyen jól tudnak már telózni, de sajnos a porszívózás még nem megy. Tudom, hogy büntetik a gyerekmunkát, de nem adnál 1-2 tippet? ;)))

Nagyon szépek vagytok, igazán. Nagyszeműcsalád. :)))

A dupla oltástól én azért félek, mert üvölteniordítanivisítanizokogni fognak és nem tudom, hogyan kötözzük majd le Almit a másodikhoz. Októberben kapták az első Prevenart, de decemberben nem volt oltóanyaguk, így már összeér a 15 hónapossal a 2. adag, szóval kicsit félek...

Virtualista dijo...

Blanka a kezdetektől fogva hálózsákban alszik, most van kis paplanja is már, de még nem mond le a zsákról. Talán megpróbálhatod azzal rávenni őket, hogy ez milyen jó, mert maguknak le meg fel tudják húzni a cipzárat, cipzárazni szerintem minden kisgyerek szeret.
A reggeli és esti tejet csakis cumisüvegből hajlandó meginni. időnként próbálom rávenni, hogy pohárból igya, de tejet sose iszik pohárból max egy kortyot, pedig néha ő kéri, hogy töltsem ki. Sőt, nem is tartja magának, úgy kell neki adni, ez megmaradt nála még mindig.
Már simán képes lenne a szobatisztaságra, mert reggel pl fél órával a felkelés után is száraz a pelus, és mostanában rá is tudom venni, hogy a bilit várja ki, és odapisil, de a kakit még többnyire pelusba nyomja.é Volt már párszor pelus nélkül itthon, de hol szólt, hol nem, és gyáltalán nem zavarta, hogy folyton át kell öltözni, inkább móka volt neki. Szerintem ez meglesz őszre legkésőbb, ezt semmiképpen ne siettesd, csúnyán el lehet rontani és nehéz rendbehozni.
15 hósan a blanka már akkor is ordított, ha ránézett a doktornéni, mi az oltásokhoz akkor vittünk cumit, de mondjuk ő sose kapott duplát. matricát nm szoktak kapni a doktornénitől? vagy ez nekik még nem sokat jelent? Esetleg kezdjétek el beoltani az összes babát, szuper jó kis orvosi táskákat lehet kapni, fonendoszkóppal, fecskendővel mindennel. meg mesébe is foglalhatod, nem kell hazudni, tudhatják, hogy fájni fog, de azt is, hogy utána minden rendben lesz, mert ott lesz az anyukájuk és nem lesznek betegek.

blanka ilyen korban kezdett el velem teregetni az alsó részre a szárítón, kezdheted azzal, aztán jöhetnek a keményebb fizikai munkák. ;))
köszi a bókokat, spéci szemcseppet használunk, azzal nagyítjuk a szemeket.

iszting dijo...

jo koran kezdi az andris, gratulalok!
es sztem tok sokat valtozott, erettebb lett az arca.
csatlakozom: "Viszont nekünk felültöltős a mosógépünk, szóval ezt a lehetőséget elpuskáztuk a gyerek lefoglalására. ", kar, jo murinak tunik.
kerdes: andris igy eluldogel az autos hordozoban? emilnel termeszetesen nem jott be, gyulolt benne lenni, de ankanak kell lassan vmi megoldas arra, h a nappaliban hogy "taroljuk", es mivel joval nyugodtabb, mint emil, hatha...
nem vagytok semmik ezzel az allando csaladi-kollektiv megfazassal, remelem, kikeveredtek belole egyszer, tiszta szerencsesnek erzem magam, hogy emilnek 9 honapos koraig 0.0baja volt, amilyen fasz vagyok, halalra stresszeltem volna magam, pedig mint tudjuk, ez legyen a legnagyobb bajunk.
sokpuszi, jobbulast

Lanszki Anita dijo...

buddharobot! ez szuper kifejezés!

Krisztián üzeni Lacinak, hogy szeretné már cipelni azt a mosógépet. Hiányzik neki az emelgetés. :)

Virtualista dijo...

Laci nem meri megírni, de neki is hiányzik. mármint az emelgetés, nem a krisztián ;)
Figyelj, szerintem mosógépet bármikor tudunk szerezni, csak nálunk kifér a fürdőből gond nélkül, tehát mosdót nem kell leszerelni. Úgy meg nem lenne az igazi.