2009-02-08

Kettő





Ha Blankát kérdezed, neki minden kettő. Ha épp három könyvet akarunk kivinni a szobából, akkor "jó, hozzuk ki mind a kettőt" -mondja, de tudja hogy három könyvről van szó. Szóval vagy egy vagy kettő (azaz több, mint egy). Bújócskánál viszont simán elszámol tízig, illetve a hetet általában kihagyja. Az a gyanúnk, hogy az nagyon hasonlít a négyre, és megismételni meg nem akarja.

Egyre több az olyan nap, mikor irtó jó gyerek, szófogadó, sokmindent önállóan intéz és eljátszik egyedül egy jó darabig. Azt sejtem ezek az oviba járással is összefüggenek, meg azzal is, hogy egyre több mindent képes is önállóan megcsinálni, és ez iszonyú örömmel és elégedettséggel tölti el. Itt van például a kézmosás, amihez eddig oda kellett vonszolni a mosdóhoz, de tegnap valahogy rájött, hogy már eléri a csapot, ki tudja nyitni egyedül és ezért tegnap délelőtt kb. 5 percenként mosott kezet, és azóta is megy rögtön, ha kell. Még fel is tűri a ruha ujját, kisebb-nagyobb sikerrel. Az oviban meg egyrészt megszokja, hogy ő szófogadó, másrészt merülnek a kis elemei és nem itthon kell kitombolnia magát, na meg nagyon sokat tanul, fejlődik is. Van egy 5 éves kislány, aki amúgy a rendes oviba jár, de durva járvány vagy szünet idején inkább ide hozzák a mesetáncba. Úgy hívják, hogy Rebeka és Blanka pont úgy isteníti, mint Nikkót, szuperül eljátszanak együtt és B. néha elfelejti a kislány nevét, és csak hosszú lányként emlegeti.

Nagyon sokat legózunk és duplózunk újabban, a múlt héten ugyanis véletlenül rendes pici legót vettem a nagyobb darabos duplo helyett, de mint kiderült Banyikának már megvan hozzá a kézügyessége, én meg jól ellegózok vele/mellette, kicsit titokban, mert amúgy szereti beosztani, hogy ki mit csináljon körülötte.

Andris is beindította kútmentő karrierjét. Majd kikeresem balankáról, hogy mit is írtam ebben az időben róla, mert amikor utánaolvastam, akkor esett le, hogy hát pont ugyanezt nyomta banyi is ennyi idősen. Mármint, hogy fejet a szőnyegbe fúr, hangosan berreg vagy nyekeg és kitolja a fenekét. Andris viszont erősebb, ő megtartja a fejét is, de azért egyszerre nem tud még térdre és karra is emelkedni teljesen, de már csak pár hét kérdése a négykézlábra emelkedés.

Nem akarom elkiabálni, de alakul Andris éjjeli evése (ill. nem evése) és a reggeli délelőtti étvágya. És közben teljes értékkel kialakult a délelőtti gyümölcsevés, és gondolom rövidesen le tudom cserélni a késő délutáni tápszert tejpépre, mert most, hogy egyre nagyobb élvezettel eszi a kanalas kaját, ott is elkezdem a tápszer előtt adni a tejpépet és akkor lassan kiváltódik teljesen.

4 comentarios:

Csikós Gábor dijo...

Ezekhez hozzáteszem, hogy nagyon figyelmes is Blanka. Jöttönk az erdőszéli babakocsi gurítóról, ahonnan a tigrisét guritjuk le felváltva, ilyenkor ő a Róbert Gida és én vagyok az Apa, mármint a tigrisé: "Apa adj banánt a tigrisnek". Ekkor odateszek a tigris szájához egy fenyőtobozt, ami után Blanka leguggol hozzá és súgja neki: "most megtörölöm a szádat". Legutóbb kilépett s szerepéből és azt mondat nekem: "Papa, ehhez te már túl öreg vagy". Ennek ugyan nem adtam senniféle jelét, de leültett a sarki szomszéd kerítésszegélyére, ő mellém ült, az utca lejtése miatt alacsonyabb részére. És beszélgetünk, mint unoka és nagypapa.

Lanszki Anita dijo...

papa túl öreg :) Nagyon édes lány ez a Blanka!

ladybug dijo...

nagyon jó képek, főleg a vonatozósak! milyen jó is lesz már nemsokára, amikor együtt bandáznak a gyerekek a kertben budakeszin...
lili naponta 3x telefonál blankának babyhaleren (azon kapja a hörgőtágítót), megbeszélik, hogy vannak...

Virtualista dijo...

Nahát, Lili babyhaleren hívja Blankát! ;) tiszta sci-fi.
a jövő hét utáni hét vége már márcis!!!!!